Mi már mozaikcsaláddá váltunk?

Újabb feladatot kaptunk a MozaikCsalád magazintól.  A mozaikcsaláddá válásnak 7 fázisa van és határozzuk meg, mi hol tartunk. De van ennek értelme? Ha tudjuk, hol tartunk a mozaikcsaláddá válás folyamatában, akkor meg tudjuk állapítani mivel lendíthetjük tovább életünket és lehetünk még ennél is tökéletesebb mozaikcsalád?
Fantáziálás? Tudatosság? Cselekvés? De én már az első pillanattól cselekedtem. Ezek szerint előszőr fantáziálnom kellett volna. De mi történik akkor, ha én másról fantáziálok, mint mozaikcsaládunk másik nőtagja, az édesanya?

El kell ismerni, sokkal egyszerűbb lenne az a kategórizálás, mint az iskolában. Nyolcadikos, jelentkezhet középsikolába. Ennek ellenére mindenkinek ajánlom, próbálja ki! Én azt hiszem, megkérdezem a választ a páromtól.

A Mozaikcsalád fehér pacája

Mottó: Ne rágódj olyan dolgokon, amiken nem tudsz változtatni! Fogadd el őket! Nem igazán bölcs dolog azon bosszankodni, hogy odakint havazik, amit tehetsz, hogy melegen öltözöl, vízhatlan cipőt húzol, vagy otthon maradsz a kandalló mellett. (Harry Lorayne)

Nem lepődtem meg, de nem esett jól a MozaikCsalád Magazin eszmefuttatása, hogy engem és sortársaimat a jog még nem vett észre és én egy nagy fehér paca lennék ebben a mozaikcsaládosdiban.  Valóban, nem könnyű felkerülni egy mozaikcsalád térképére és  ott valakivé válni. Zavarunkat nemcsak a jog, hanem a mozaikcsalád belső viszonyai is erősíthetik. A tapasztalatom szerint. Hiszen identitásom zavarát nem csak a jog, de párom lánya is fokozza, ahogy azt a Zavar az identitásomban korábbi írásomban is próbáltam megfogalmazni. Nagyon szíven ütött, amikor egy iskolai órán engem említve "egy ismerősünkként" aposztrofált engem. Az évek alatt odáig nem jutottam el az evolúciós folyamatban, hogy a "papám párja" kategóriába kerüljek be. 

Sohasem szoktam kérdezni, hogy otthon, az anyai házban milyen sugallatok érik őket, van-e, lehet-e összefüggés a besorolásom és a mama kinyilatkozásai között, hiszen azok megemésztése sem egyszerű, amiről csak passzívan értesülünk.

Természetesen optimista vagyok, hogy egyszer eljön az igazság órája.

a képet innen loptam: http://www.dallasartsrevue.com/members/B/RBarnard/Rita-Barnard.shtml

Mitől sikeres egy mozaikcsalád?

A MozaikCsalád Magazinból megtudhatjuk, hogyan mérhető mozaikcsaládunk sikeressége. Ez az évértékelések ideje, ezért úgy döntöttem, ezt én sem hagyhatom ki. 

Lássuk, milyen sikeres a mi kis mozaikcsaládunk?

Új család, új életstílus kiépítése...Az új család a régi család romjainak mentén kénytelen formálódni. El kell gyászolni a múltat, de utána a jövőre kell koncentrálni, a jövőt kell építeni. Feladat az új életstílus megtalálása. Nálunk az édesanya a gyászidőszakot új párjának azonnali beköltöztetésével úgy lerövidítette, hogy nem csoda ha Vivien, párom lánya még nyolc hónapja is a hét éve történt válás fölött sajnálkozott, pedig nem is emlékezhet a családra, mint működő egységre. Szerencsére páromnak sikerült elköltöznie a volt felesége fölötti lakásból és így saját világot, rítusokat kialakítanunk. Ha kevesebbszer ellenőrizné gyerekeit telefonon a fejlődés látványosabb lehetne.

Reális elvárások a mozaikcsalád integrációjával kapcsolatban...Nem szabad az azonnal kialakuló tökéletes harmónia vagy a minden mostoha gonosz téves mítoszokra építeni. Nyílván a gyerekek életkorától is függ, milyen gyorsan válik egységgé az új család. Inkább számítsunk többre, mint kevesebbre. Ez lehet akár hat hónap vagy hat év.Mi úgy érzem az út közepén járunk. Illúzióból talán kevesebb, részsikerekből talán több van.

Jó párkapcsolat...Még ha úgy is tűnik, hogy a mézeshetekhez az öt fő már tömeg, időt és teret kell szentelni a párkapcsolatra. Merni kell átélni életünk filmjét, mint Heath Ledger ebben a brilliáns epizódban (can't take my eyes off you).

Konstruktív rituálék, tradíciók...Az a cél, hogy az új család a nyaralásokon, ünnepeken kialakíthassa a rá jellemző szokásokat. Kedvencünk, a megmutatni a világ egy-egy apró pontját. Büszke vagyok a kirándulásainkra, amit az elmúlt időszakban volt lehetőségünk megszervezni és merem hinni, hogy a sok-sok szervező munkámnak komoly hatása lehet a párom gyerekeinek fejlődésére. Az ünnepek megszervezésében az édesanyjuk sokkal kiválóbb munkát végez, a celebrálás a vérében van.

Kielégítő mostohaszülő-mostohagyerek kapcsolat...A cél a win-win játszma, ahol mind a kettő profitál a kapcsolatból. Sok idő szükséges, míg összecsiszolódnak a nem egymáshoz illeszkedő mozaikok és tartalmassá, konstruktívvá válik a kapcsolat. Vannak időszakok, amikor úgy érzem, jó hogy az én életemet is látják mintaként és vannak időszakok, amikor piszok nehéz szembesülni azzal, hogy ha fene,fenét eszik, akkor sem az én értékrendem érvényesül, hanem a velem tökéletesen ellentétes Édesanyáé. Hogy nálam-e a bölcsek köve? Nem, én is tévedhetek. Hogy az Édesanyjuk sokkal jobban szereti őket, mint én? Igen és ez így van rendjén. Hogy látom-e Édesanyjuk erkölcsi megingásait a gyerekekben? Igen. Tudok erről nem tudomást venni? Nem, mert én sem vagyok szent.

A két mozaikcsalád kooperációja...Az lenne az ideális, ha a két mozaikcsalád nem versenyezne, hanem a gyermekek érdekeit szem előtt tartva kooperálna egymással. Azt hiszem nálunk ez az alapoknál megbukott. Mivel a kiindulási pont a nem túl erényes kilépek a házasságomból a szerelmem miatt, de ezt letagadom a gyerekeim előtt, ha az önigazolásként kialakított töketlen apa képét vetítem a gyerekeimbe, ha a gyerektartás maximalizálásáért a tények meghamisitására koncentrálok viselkedés,akkor nagyon messziről indultunk és nem túl messze jutottunk. A mi filmünkben a "This is the beginning of a beautiful friendship" mondat legalább olyan hitelesen hangzik, mint a Casablanca végén.

---

Forrás: A siker mérésére a tanácsot a Stephen F. Duncan, Professor, School of Family Life, Brigham Young University javasolta.

Az üdülő felújítása avagy kreatív energiám hasznosulása a nagy cél érdekében

Mottó: Ha ittlétünk során némi örömet akarunk, nemcsak azon kell gondolkoznunk, hogyan jobbíthatunk életünkön, hanem azon is, hogyan segíthetünk ebben másokat. Mert a mi örömünk sokban függ mások örömétől, és fordítva. Ha segíteni akarunk másoknak, gyorsan kell cselekednünk, mert az idő röpül. Egyetlen lehetőséget sem szabad elszalasztanunk, hiszen ezt az utat még egyszer nem lesz módunk végigjárni. (Theodore Dreiser)

Nem vagyok a mozaikmamák gyöngye. A multik sokkolta határidők, az ebből fakadó életritmus és az élénk, nyílt szájú gyerekcsapat eltérő értékrendjével kevert kiskamaszság nem feltétlenül az általam legkönnyebben emészthető elegy. Szerencsére párom nemcsak imádott gyerekeivel, hanem velem is liberális. Úgy fogad el, ahogy vagyok és támogat, minthogy kritizálna vagy tanácsokat osztogatna. Nem erőltet rám semmit.

Az, hogy milyen mozaikmamákká válunk, magunkban hordozzuk nőként, emberként és bár a vérszerinti anyaként is funkcionáló mozaikmamáknak nagy löketet ad a tapasztalat, de valószínűleg az EQ-nk, az érzelmi hányadosunk a legnagyobb segítünk. Valljuk be őszintén, a kiskamaszos kritikai szemléletből több maradt meg bennem, mint az anyai melegségből. Az idő és én úgy hoztam, hogy a páromat helyzetében, apaságában támogató partner szerepe közelebb áll hozzám, mint a gyöngéd, folyamatosan megújuló óvónő szerepe. Biztos van a kettő között számtalan árnyalat, de még nem találtam meg.

Ez a partneri szerep időről időre átalakul és mindig másban manifesztálódik, olykor kísérleti stádiumban elhal. Van, hogy sikerek érnek. Van hogy úgy érzem, annyira a korom előtt azaz a gyerekek éppen aktuális igénye előtt járok, hogy túl előre gondolkodom. Bár párommal minden alkalommal megbeszélem aktuális szerepemet, ő mindig nagy optimizmussal fogadja és velem ellentétben mindig a sikereket látja meg belőle. Evolúciós folyamatom első állomásaként a gondoskodó családanyával kezdtem. Ennek egyik része a folyamatosan glédába állított lakás és az élére állított póló. Az előbbi a naponta négyszer porszívóz mama miatt ingerküszöb alatti, utóbbi a ki nem alakult igények miatt észrevétlen maradt. A másik része a gyerekétkeztetés új mederbe terelése, azaz a folyamatos csoki és egyéb nassolás felváltása étkezésenkénti három felvonásos menüvel , pedig a csipetek a tojásos galuskán, húslevesen és tejfölös tésztán kívül mást ebben a műfajban nem kívántak. A következő stádium a cukrászati alapismeretek bővítésére irányult a stíriai metélttel, csokis spagettivel, madártejjel, zserbóval, amerikai palacsintával, piskóta krémes, még krémesebb vállfajaival. A technológiai kritikák és őszinte fincorgások ( A Laci fel tudja dobni a palacsintát, miért ilyen sűrű a madártej, de csúnya ez a spagetti, nem elég édes a tészta) fogadására még nem voltam felnőve. Gyerekkorom kedvencei helyett igazából csak a nagyi palacsintája, az Erzsi néni madárteje madár nélkül, meg a mama mákos gubája volt a sláger. Jött a kreatív művész korszak. Kísérleteztem a karácsonyi, húsvéti díszítésekkel, kreatív képkinyomtatásokkal, de a mama verhetetlen ebben a műfajban. Majd jött a belsőépítészet, hogy az eufémizmus oltárán is áldozzunk. Avagy kreatív energiáimat hogy tudom hasznosítani és az üdülő felújítással a papás hétvégéket teljesebbé tenni. Ahol a papapa levese és paprikása, a nagyi palacsintája, a gyerekszobák, a bicikliút, a vizes játékok szimbiózisa ilyen páratlanul egészül ki a papa folyamatos animációjával.

Július eleji szombat reggel volt, amikor frissen, energiákkal telve felébredtem és megvilágosodtam miközben szemem a mennyezetet és a szoba falait pásztázták. Imádom ezeket a reggeleket. Pénteken még munka után kocsiba vágjuk magunkat a párommal, hogy szombaton reggel már a Balaton partján ébredjünk. Igazi adomány ez az üdülő. A szeparizációs törekvések belsőépítészeti fejleményei az NDKs balatoni tömegturizmusból fakadó igények ellátásának műemléke. Megszerzése több mint kalandos, hiszen a lakáscsere, lakásfelújítás, lakáscsere, lakásfelújítás, lakáscsere sajátos dinamikája ötvöződött párom szüleinek elszántságával. Fantasztikus, hogy van benne tér. Párom szülei nagyon sokat dolgoztak rajta, hogy a család birtokba vehesse és élvezze. Ezt a földszinti szobát is kitapétázták, kifestették és az előző tulajdonos otthagyott kihúzhatónak aposztrofált, inkább egy megtévedt vízágynak tűnő kanapéval és praktikumot nem, de helyet igénylő behemót kétajtós szekrénnyel berendezték.

Ahogy kinyitottam a szemem feltérképeztem a szobát. Az ággyal szemben egy-ki tudja- milyen anyagból készült falszerű, de egy ajtóval felszerelt építmény kanyarított le a szobából egy még egy kisebbet, egy legalább hat négyzetméteres szobának látszó egységet. Az előző évben még a kevésbé önálló csipetek vára volt, de önállóságuk az emeletre csalogatta fel őket, ahol három különálló szobába lehetett elbújni a felnőttek elől.

- Szerintem arra a szobára és a falra nincs szükségünk. Érdemes lenne egybe nyitni ezt a szobát és újratapétázni. - mondtam félhangosan az ébredező páromnak- Ha kivesszük a falat én újratapétázom- folytattam iszonyatosan bátram, pedig még nem is reggeliztem.

- Funér lemez - tippelt a párom és felkelt, hogy leellenőrizze.- könnyen eltávolítható.

- Kérdezzük meg a papádékat, hogy eltávolíthatjuk-e- léptem ki az ágyból, hogy terveim ne csak verbális síkon körvonalazódjanak.

Mire a párom öccse, mintha hívtuk volna, megérkezett, már a fal szakszerű széttépésén fáradoztunk. Nem volt visszaút. Nem vágytam semmire jobban, mint nyár közepén, a legnagyobb melegben új köntösbe öltöztetni a szobát. Bár a fal kiszedését a hirtelen ötlet vezérelte, de a felújításra már próbáltam szakmailag felkészülni. A párom papájának lebeszélése ellenére a tapétázás mellett döntöttem. Az elérhető szakirodalmak, brosúrák, jó tanácsok (a tapétázás két emberes munka, hozzá se kezdj; ezt a falat glettelni, vakolni is kell, te ehhez nem értesz, kár a nyarat erre pazarolni, úgysem jöttök annyit ide) alapján úgy döntöttem főzési tapasztalataimat bevetve fogok hozzá. Csak a legjobb alapanyagokból. Abból még egy amatőr is csodát csinálhat. Megvettem a legjobb tapétalemosót, a leszedhető, utánigazítható tapétát, tapétázást könnyítő folyadékot, az előre kikevert glettet, előre kikevert, csepegésmentes festéket, ecsetet, vakolókanalat, glettelő lapátot és két hétre levonultam a Balatonra. Sikerült az építési anyagaimmal és a felvonulás következményeivel az egész családot és házat sakkban tartanom. A nyár és az extra megpróbáltatások ellenére a család nemcsak nagyon jól viselte a rumlit, hanem szinte egyemeberként segítettek. Mivel a gyerekek éppen a Balatonon töltötték azt a hetet, reggelenként, délelőttönként, tapétát, pvc-t, padlószőnyeget távolítottunk el, gletteltünk, csiszoltunk, tapétáztunk, festettünk, délután pedig letekertünk a strandra. Első "szobafestőmázolótapétázó" munkámat még a lécet magasra tevő Gábor, párom öccse is magasra pontozta. Az Í-re a pontot egy férfias záróakkorddal, laminált padlózással tettük fel. Párom és a csipetek derekasan küzdöttek az elemekkel.

Bár a családi jóslatok szerint el kellett, hogy menjen a kedvem építőipari karrieremtől, de a következő tavasz egyik reggelén újra megvilágosodtam. Már nem emlékszem hol és milyen pozitúrában, de ismét hangosan gondolkodtam.

- Mivel a nyarakat többnyire a Balatonon töltjük, a Balatonon több hely jut a csipeteknek. – kezdtem hozzá gondolatmenetemhez, mert bár a párom a lakása két szobájából az egyiket a csipeteknek rendezte be, de álmaink és álmaik szerinti különszobát nem tudta biztosítani. – Ha a papádék megengednék, szívesen felújítanám a a gyerekek által használt szobákat. A Vivien által használt szoba felújítását már korábban elterveztem, mert erre a szobára a szüleidnek már nem maradt ereje. A télvégi vihar beáztatta Vilmos szobáját és a tapétának már csak megsárgult nyomai lefegnek az egyik falon. A harmadik szobát pedig nem érdemes kihagyni. Tanulva a múlt évből, az áprilisi, májusi hétévégéket céloznám be és mire itt a nyár már el is felejtjük a rumlit. Senkinek nem kell segítenie. – toldottam meg egy hathatós érvvel az egy szuszra eldarált kész tervet. – Egy vagy két szoba mindig lakható lesz, ha esteleg a csipetes hétvégén is jönnénk.

Párom talán mert ismer, hogy nem a levegőbe beszélek, talán mert tényleg jó ötletnek tartotta, gyorsan áldását adta második építészeti vállalkozásomnak. Még az sem lombozta le, hogy a padlózás munkájához férfias hozzáállást kívántam.

A terep- és anyagfelmérést követően Vilmos szobájával kezdtem a tapéta leszaggató, helyreállító munkálatokat, mert a beázás ezt tette a legtragikusabbá és az természet már némi előmunkálatot elvégzett. Vivien csodálatos volt. Annyira lázba hozta, hogy az ő szobája is rendbe lesz hozva, hogy minden műveletnél ott sertepertélt. Bár néha szóvá tette, hogy Vilmos csak nagynéha ellenőrzésre jön fel, de örömmel lefestette a szoba több mint felét.

Bár az építészeti magazinokban nem ezt a szobát fogják mutogatni az ilyen volt, ilyen lett rovatban, de az új lámpával, az új heverőkkel, az előző lakásom szőnyegével, takaróival kicsinosított kék-okkersága szoba valódi férfias kuckó lett, ahol akár Vilmos három barátja is elalhat, ha a kamaszkor ezt kívánja. A technológiai várakozási idők lehetővé tették egy másik szoba elkezdését. Vivien annyira izgatott volt, hogy a Viktor szobájával együtt már hozzákezdett a saját szobájában a tapéta beáztatásához és eltávolításához. Vktor, mint leendő gazda férfiasan kivette részét a tapétaszaggató műveletekből. Vivien ha megunta saját szobája kapirgászását átjött, hogy besegítsen a festésbe.

Vivien banánzöld-narancsszínű nőies csodája egy csodás zöld lámpát, zöld szőnyeget, narancssárga kanapét kapott.

A festés nem tökéletes és a szegélylécek, karnis még nincs felszerelve, de a tetőtér otthonos, tiszta, kényelmes lett. A párom és a gyerekek rengeteget segítettek. Megérte az anyagi és egyéb befektetést. Nagyon élveztem, ahogy mindenki támogatta, segítette az ötletemet és az eredményt is. Újra végig csinálnám! A népítélet pedig az idő föggvénye.

Tanulság: Mindenki alakítsa ki a saját mozaikmama szerepét és próbáljon abban ragyogni, amihez neki és a családnak kedve van. Koncentráljon arra, amiben örömét leli a család.

Gyerek érkezik a mozaikcsaládba

Weöres Sándor frappáns életképe aktuálisabb mint valaha. Bár korosztályom iskolás éveiben az volt a rendkívüli, ha valakinek elváltak voltak a szülei, ma már szinte csak azok szülei élnek együtt, akiknél győzött az optimizmus a tapasztalat fölött és a második generációs családjában teszi próbára a család intézményét, kísérletezik a genetikai sokszínűség érdekében. Ez a fajfenntartási ösztön nemcsak a társadalom, az orvostudomány elé állít kihívásokat, hanem sajátos növekedési pályára állította mi kis csonka családunkat is.

A gyönyörű tavaszi idő nemcsak a vitaminbázisunkat kezdte el gyarapítani, hanem ösztönzőleg hatott az önbizalmunkra is. Elérkezettnek láttuk a pillanatot, hogy a kerttel vívott harc egyik fontos csatáját megvívjuk és a gyerekes hétvégét a biciklizés, focizás, tollasozás mellett a kert újravarázsolásával töltsük. Még javában a csata közepén voltunk, amikor vasárnap este kivételesen nem a párom vitte haza a csipeteket a mamájukhoz, hanem Gizi, a párom exe jött el értük.
- Miért van erre szükség?- kérdeztem a páromat, hiszen tudtam, hogy sem ő, sem én nem ragaszkodunk az exével történő intenzív kapcsolattartáshoz köszönhetően a viharos elválás még viharosabb folytatásának.
- Színházba viszi a gyerekeket és így nem kellett az én időmet megrövidíteni. – Kaptam tömör magyarázatot, aminek a pragmatikussága előtt fejet kellett hajtanom.
De mint kiderült a színházi előadást megelőzte egy másik premier. Épp a primulákat ültettem nyakig földesen, amikor Gizi Silivel, az új párjától született negyedik gyermekével becsöngetett. Ránéztem az órámra, mert gyanús volt az időpont. Á, még csak fél hat. A csipetek a korai időpont és Sili miatt egy kicsit megzavarodva nem tudták mit csináljanak először. A mamájukat puszilják, a húgukat babusgassák, a papától köszönjenek el vagy öltözzenek át. Míg párom több kevesebb sikerrel próbálta a gyermekeket átöltöztetni, összepakolni a ruhájukat, én úgy döntöttem, hogy taktikailag helytelen lenne kertészjelmezben, nyakig sárosan megjelenni és sziklák árnyékában a primulákra hivatkozással próbáltam meg átvészelni a családegyesítés érzelem dús jeleneteit. De a gondolataim cikáztak. Mért jelent most meg? Eddig titok volt a baba. Bár már féléves volt, de mi nem tudhattunk hivatalosan róla és a gyerekeknek is megtiltotta, hogy beszéljenek róla. Próbáltam gondolataimat rendezni és eszembe jutott a jelenet, amikor közel egy éve először hallottam mozaikcsaládunk bővülésének lehetőségéről.

Gyönyörű nyári szerda délután volt és az egyébként karácsonykor, szilveszterkor is extra flikk-flakkokkal az életünket szomorító cégem élete is csendesebb mederben folyt, így egy szabad délutánt engedélyeztem magamnak. A szokásosnál is tempósabban tettem meg az utat, hogy a kertet még a csipetek érkezése előtt legyen időm meglocsolni és a vacsorát előkészíteni. Mire a multi-kulti jelmezemből a helyi kertész szerepébe vedlettem párom mamája is befejezte a vasalást és megszólított.
- Tudod, hogy a Gizi terhes?
- Nem, nem tudom. Honnan gondolod?
- Egy munkatársam mondta, hogy az ötödik hónapban van.
- A fiad tudja? Mert nekem nem említette.
- Nem tudom, mert én nem merem neki mondani. – kaptam választ a megdöbbent kérdésemre.
- Á, szerintem ez nem igaz, különben már hallottuk volna a gyerekektől. – Válaszoltam a szokásos kétkedésemmel, de az indoklásként elmesélt háttértörténet annyira valósnak tűnt, hogy egész este a csipeteket és a páromat tanulmányoztam pro és kontra érveket felsorakoztatva. Azt sem tudtam eldönteni, hogy terheljem –e ezzel a pletykának minősülő információval a párom életét, amit a tartásdíj pereskedéssel, csúsztatásokkal, nyomozásokkal színesített kapcsolata Gizivel eddig sem tett felhőtlenné.

A diplomácia érzékem hiánya legyűrte az empátiámat és úgy döntöttem, a végére járok.
- A mamádtól hallottam, hogy a Gizi terhes. – foglaltam össze tömören a pletykát, amikor végre kettesben lehettünk.
- Igen, tudom. A Karcsi már mesélte. De ez számunkra nem érdekes, a mi életünkön ez semmit nem változtat. – Á, innen a jól informáltság, gondoltam, mert Karcsi, a párom jó barátja egy utcában lakik Giziékkel.
- De mért nem hallottuk ezt a hírt a gyerekektől?
- A mamájuk megtiltotta nekik, gondolom a per miatt. – válaszolt a párom. Az egyébként sem az igazságra épített tanúvallomásának egyik építőköve a szülők, segítség nélkül élő elhagyott, elvált nő imidzsére épített, futott át az agyamon és beleborzongtam, hogy a bíróság egyetlen egy állításnak sem nézett utána, nem derítette ki, hogy a mami az új szerelem miatt lépett ki a házasságból, a párjával a párom lakása alatti lakásba költözött még a válás előtt és ezek szerint sikeres társult vállalkozásuknak eredménye is van.

Micsoda időzítés, zökkentem át a jelenbe. Amikor az utolsó tárgyalás volt még nem látszódott, hogy terhes. Mire kimondták a párom számára elmarasztaló ítéletet, már a kilencedik hónapban volt. Most fél évvel a szülés és az ítélet után az információ már nem használható fel. Viszont most már büszkén lehet mutogatni.

Minden jónak egyszer vége szakad, így röpke, számomra éveknek tűnő negyedóra alatt a csipetek Silivel a karjukon beültek mamájuk autójába és elmentek. Biztos, hogy a párom sem érezte jól magát ebben a szituációban, de igazából a gyermekeket sajnáltam. Milyen felnőttek válhatnak azokból a gyermekekből, akiket a mamájuk hazugságra kér, hogy felhasználhassa ezt a gyermekek apja ellen? Mit tehet az apuka, ha ezzel szembesül? A párom a maga disztingvált stílusában, számomra túl udvarias és helyzethez nem illő mértéktartással próbálta exét meggyőzni, hogy csúsztatásokkal, hazugságokkal ne terhelje a gyerekeket, de igyekezetének még nincs eredménye. A fenti történet három-négy éves, de a technológia nem, csak a történetek cserélődnek.

Mi a tanulság? Sohase manipuláld, használd fel a gyerekeket szüleik ellen. Akkor is tartsd magad ehhez az elvhez, ha rövid távú érdekeid látszólag ennek ellenkezőjét kívánnák. Gyereknevelésben nincs rövid táv.

Mobiltelefon a mozaikcsaládban...hogyan vágjuk el a 21 század köldökzsinórját?

Az internet, a tv, a telefon, a műholdak azt a csodát jelképezik, ami gyakorlatilag egyidejűvé tette a világot. Kevés ország él és tud élni ma igazi elszigeteltségben. Ideig-óráig az információáramlás késleltetésével, megakadályozásával, az emberek jogainak korlátozásával meg lehet fékezni egy ország integrálódását a világgazdaságba és a világközösségbe, de ez magában hordozza a forradalom kockázatát.
Bár a nyolcvanas évek végén a multinacionális vállalatok - igaz még nem Windows, hanem DOS alapon - már rendelkeztek belső levelező és csetelő rendszerrel és honosították meg magyarországi leányvállalataiknál COCOM lista ellenére, de az internet és a mobiltelefon szabadította fel teljesen a korlátokat. Ezek az eszközök már nemcsak a gazdasági, politikai élet szűk elitje számára elérhetőek. Pátosz nélkül állítható, hogy a világ legdemokratikusabb találmányaival sikerült világunkat gazdagítani. Gondolom a mobilcégek már nemcsak az óvodásokat, kisiskolásokat találták meg mint célcsoportot, hanem a magzatokat is, különben nehezen lenne magyarázható a magyarországi több mint száztíz százalékos penetráció (elterjedtség). Egész biztos, hogy a köldökzsinórt felváltotta a zsinórnélküli kommunikáció.

Az információs forradalom eredményeként a mobiltelefon berrobant a családok mindennapi életébe átírva a mozaikcsaládok mikroközösségének normáit, viselkedési szokásait is. Bárcsak az etikai kódexek is berobbantak volna. Párom a szabad döntés és szabad piac híve, így a már hétéves gyermekek kezébe adott tömegpusztító fegyver ( akkor még a mama használt telefonja, azóta zsebpénzből kigazdálkodott újabb és újabb csodamasinák) sem tiltott, csak korlátok közé szorított.
- Politikai korlát nincs: a telefon használható.
- Társadalmi korlát van: étkezés közben nem szabad telefonálni, telefont felvenni.
- Gazdasági korlát van: papa nem fizeti a telefont és hála a mobilcégek árpolitikájának külföldön luxus a használata.

Ami egyfelől rossz hír, másfelől a tabu a telefon külföldön szabály a külföldi utazásokat még üdítőbb szinfolttá teszi. Bármilyen hihetetlen, sem a párom, sem én nem hiányoljuk az életünkből a helyszíni közvetítéseket az életünk fontos eseményeiről (mit ettetek? mit csináltok? Mit fogtok csinálni? Kivel vagytok?). A párom gondos apa. Megkockáztatom, gondosabb mint némely mama és ez a gondosság nemcsak nagyítóval látható. Miért aggódik ennyire a mamájuk?- cikáznak gondolataim míg némán, ma már azt mondhatom póker arccal és mosolyogva végigasszisztálom az alapos és rendszeres nyomozó munkát - Akkor nem aggódott, amikor egy-egy hétvégi síelés kedvéért itthon hagyta beteg kislányát?

Imádunk utazni a párommal és szerencsére az elmúlt években nemcsak kettesben, de a gyerekekkel felpakolva is volt szerencsénk barangolni Európában. Óriási élmény bemutatni egy olyan szegletét a világnak, ahol már voltunk, számunkra sokat jelentett. Két évvel ezelőtt nyáron, Toscanára esett a választásunk. Büszkék voltunk a választásunkra, a szervezésünkre. Szép városok, szuper nyári idő, kemping, tenger és a megunhatatlan tiramisu, rák... és ami legalább ilyen fontos, nincs mobilozás. Sikerült egy egyterűvel kényelmesen megtennünk a tervezett kirándulást és remek ötletnek bizonyult a kempingezés is. A karib tengerre emlékeztető fehér homokos tengerpart és a csodálatos dolomitokbeli via ferrata igazi koronája volt utunknak. Minden tökéletesen sikerült, vallottuk be elégedetten egymásnak az utolsó este.

Szép, szép a kirándulás. de a csúcspont, az összegés. Mi alig várjuk, hogy megkérdezhessük, mi volt a legjobb. A csipetek, alig várják, hogy lelkesen elmesélhessék nekünk, kinek, mi tetszett a legjobban. Szombat délután volt, amikor a Balaton felé robogtunk, hogy a nagyi felejthetetlen palacsintájával és a papapa paprikásával méltón celebráljuk megérkezésünket, amikor elérkezett ez a pillanat. Ömlött a szó a fiatalságból: Firenze, a homokos tengerpart, a biciklizés Luccában, Siena, a tiramisu, a rák, a fagyi, ...amikor megcsörrent Vilmos telefonja. A mama volt.

Tyű de gyors volt a mama. Épp hogy egy órája léptünk át a határon. Még várhatott volna egy órácskát- gondoltam kicsit bosszúsan. Mint a forgatókönyvekben: a csendet vágni lehetett. Aki éppen nem telefonált, várta, hogy sorra kerüljön és az illem az illem, ha valaki telefonál a kocsiban, nem zajongunk. Mi a párommal csak egyszerűen le voltunk forrázva és ezért némultunk el. Bár jó hallani, hogy a gyerekek lelkesen mesélnek a kirándulásról, de rossz hallani a válaszokból kiköveztethető és a mobil tökéletes hangszórójának köszönhetően még az egyterű elejében is tisztán hallható kérdéseket, ami tapasztalatunk szerint később jól felhasználható ellenünk egy kritikus pillanatban. Egyébként is. Ez az élmény először a miénk kell, hogy legyen.

- Merre vagytok? - hallottuk a mama hangját.
- Papa hol vagyunk? - érdezte Vilmos
- A balatoni úton, 20 perc és odaérünk a nagyiékhoz.- válaszolt a párom
- Most megyünk a mamiékhoz és holnap megyünk vissza Pestre- közvetített Vilmos
- Ki van ott? Tünde is ott van? Merre jártatok? Mit láttatok? Hány napot voltatok ott? Ettetek rendesen? Mit ettetek? Hol ettetek? Hol aludtatok? Ott hány napot voltatok? Jól éreztétek magatokat?–Pörögtek a szokásos kérdések és a válaszok. - Ilyen lehet egy jó kihallgató tiszt a CIA-nal gondoltam nem kevés szarkazmussal.
Már úgy tűnt, hogy a legkellemetlenebb kellemetlenjén, a nagyon szeretlek tündérbogaramra, nagyon hiányzol csillagvirágomra adott én is, te is válaszon és az ehhez kapcsolódó megpróbáltatáson túl vagyunk, így maradt még másfél napunk a tíz perc alatt lerombolt idill helyreállítására, amikor a mama aktuális párjának átadta a telefont és az egész bájcsevely kezdődött elölről a férfival. Azzal a férfival, akivel az elsöprő szerelem magyarázatával pikk-pakk összebútorozott és aki a három nőtől született három gyermekét pici korában otthagyta, de párom gyermekeit sajátjaként akarja szeretni. Így sikerült végighallgatni, a mennyire hiányoztok, üres nélkületek a lakás, mikor jöttök már haza, nagyon szeretlek benneteket és Sili ( a nyolc hónapos közös gyerkőc) is szeretne veletek beszélni (ahogy a nyolc hónaposak az útibeszámolókat meg szokták beszélni) egészen biztos őszinte frázisait.
Én bár teljesen le voltam bénulva, mert a tapintatlanság e szintje fokozva az egyterű kényszerű összezártságával nehezen emészthető fehér ember számára , de megpróbáltam párbeszédet imitálni a párommal, hogy ki tudjuk kapcsolni magunkból a hangokat és az azt kísérő sokkoló élményt. A válaszaiból éreztem, hogy a nagy önuralom nagyon nagy szomorúságot próbált palástolni. Gyorsan megérkeztünk és a nagyiék, a Balaton elsöpörte a csipetek mamás, Lacis, Silis hangulatát, de a jelenet örökké belénk maródott.

A mobil természetesen azóta is életünk szerves része. Az idő múlásával az egyre inkább függetlenedő kiskamaszok már sokkal tapintatosabban, diszkrétebben telefonálnak és megtanulták a kikapcsoló gomb használatával időlegesen elvágni a 21 század köldökzsinórját.
A párom a hátrányból előnyt kovácsolt. Mivel nem tudta meggyőzni mamájukat, hogy kezelje a papás hétvégéket tapintatosabban, így a párom harcmodorát felvéve ő is rendszeresen él a korlátok nélküli telefonálás fegyverével.

Mi a tanulság? Bízzál a gyerekek ösztönében a mobiltelefonálás etikettjét illetően. Ők lesznek az elsők, akik a 21. század köldökzsinórját először elvágják és a mamával történő kommunikációt helyes mederben tartják.

Pénzügyek egy mozaikcsaládban

Szeretem a péntek esti vacsorákat. Ha szerencsénk van, a munkánkból semmit sem vonszolunk át a hétvégére és igazán izgalmas hétvégi programokkal lehet gondolatban eljátszadozni, relaxálni, koccintani egy pohár porral. Az igazán kellemes hosszú hétvégéken el lehet indulni egy kirándulásra és lehet szervezni a hétvégi programot. Ez a békebeli forgatókönyv természetesen majdnem minden porcikájában gellert kaphat, ha a péntek délutánnal nem csak a hétvége reménye, hanem a csipetek is berobbannak a lakásba az apás hétvége főszereplőiként. A relaxálást, a koccintást törölhetjük a szótárból, a programtervezés a gyermekek körül forog. A párom, a vérbeli animátor minden hétvégének két-három konkrét ötlettel és az üzletfolytonosság szellemében B tervvel illetve esőnappal készül, hogy a hitetetlen energiákat mederbe, a korakamaszkori mélázás vagy a tv csábítása elől az aktivitás irányába lendítse a társulatot.


Bár el kell ismerni, ennek a mozaikgenerációnak nincs könnyű dolga. Adaptációs és asszimilációs kézségüket még inkább tökélyre kell fejleszteni, mint a nyolcvanas évek erdélyi magyarságának. Bár nekik nem a hús és vaj adagjukért kell hosszú sorállásokkal megküzdeni, mint elszakadt magyarjainknak kellett, de alkalmazkodni kell a helyi szokásokhoz, értékrendhez, minőséghez, napirendhez. De mivel asszimilációs technikájuk kifinomult, így pontosan tudják hol ,mit kaphatnak, kapnak. Mi hol van tárolva az ottani és itteni gyerekszobában. Ki segít nekik házit csinálni. Ki ad nekik nagyobb önállóságot. Kit lehet jobban vagy kevésbé manipulálni. Hol ehetnek, hol nem ehetnek csokit. Hol nézhetnek tévét, hon nem nézhetnek tévét.

De a jetleggel még nekik is meg kell küzdeni. Az apás hétvége a háborús övezetté nyilvánítással kezdődik, miután a gránátszilánkként széthulló cipők, iskolatáskák, kabátok, biciklik, labdák és az egymást hangerőben túllicitáló csipetcsapat hanghatásaival kísért harci cselekmények befejeződnek. Ez a műszakváltós jetleg gyakran két-három órát is eltart péntekenként, amíg papájuk kiegyensúlyozottabb világába igazán megérkeznek és a háború kirobbantói átalakulnak gyerekekké. Az eddigi tapasztalatok szerint mire a vacsorához körbeüljük az asztalt, a csipet csapat éhessé és kezelhetővé válik.

Ez a májusi péntek este nagyon kellemes volt, amikor a kilenc éves ikreket és a hat éves Vivien t kicsit késve, de nagyon éhesen meghozta a párom az úszóiskolából fél nyolc körül. Már készen voltam a vacsorával, így gyorsan asztalhoz lehetett ültetni az edzés után még feltöltöttebb Duracell nyuszikat. Szokás szerint Viktor győzött az elsőnek és a legtöbbet kell szedni a tojásos galuskából játékban és csak a párom volt képes az ikrek összeakadt agancsait kibogozni és Vivient, mint az ő kishercegnőjét előnyhöz juttatni e nemes versenyben. Ha már Viktort sikerült így megfosztani a győzelmi mámortól, természetesen ő vitte a szót. Párom aki hisz az emberek teljes szabadságában általában csak a nagyon öncélú, az agresszív vagy a stilárisan pongyola esetekben fékezte, fékezi meg gyerekeit. Taktikusan rábízta Vilmosra, hogy az örök ikerharc szellemében kordába tartsa Vilmost.

Minden vacsorában tetten érhető a pillanat, amikor a világ kitárul és a hirtelen az evésen kívül más is fontossá válhat. Itt is bekövetkezett. A gyerekek egymásra néztek és Viktor minden bevezető nélkül azt mondta:
- A nyáron úszótáborba akarunk menni.
- Nagyszerű, menjetek. – Mondta a párom – Beszéljétek meg a mamával.
- A Laci bá azt mondta, hogy ezt te fizeted. – informált minket a Vivien.
- Ki az a Laci bá? Mi köze hozzá, hogy én milyen nyári programot fizetek. – és láttam, hogy az idegessége ellenére reménykedik hogy a témát sikerül gyorsan lezárni.
- Az edző, aki vezeti a tábort – mondta Vilmos és felugrott, hogy a tábor reklám szórólapját az apja orra alá nyomja. Egy hét, negyvenezer forint fejenként és a mama gyöngybetűivel odapingálva : PAPA, láttam a papíron.
- A Laci bának semmi köze, hogy én mit fizetek. Ha szeretnétek menni, beszéljétek meg a mamával. Én nem fogom kifizetni a tábort. – A párom csak egy kicsit tűnt reményvesztettnek, hiszen álláspontja férfiakhoz illően tömör és egyértelműen volt, de kihagyta a számításból, hogy az éhséggel már nem küzdő csipetek iszonyatos kitartóak és fel vannak vértezve rengetek okos és jó tanáccsal. A gyermekek normál üzemmódban is megpróbálják folyamatosan túllicitálni egymást, de általában egymással versengve. Most egymást kiegészítve nem kis hangerővel kezdték el felsorakozatni az „érveiket”.
- Te soha nem fizetsz semmit.
- Minden ruhánkat a mami veszi
- Te soha nem viszel minket sehova. A mami visz el minket síelni, az Adriára
- Te soha nem veszel még egy bugyit sem
- A maminak nincs elég pénze, neked is kéne már valamit fizetni.
Tyűha. Ennek a pergőtűznek a fele sem tréfa. Ebből nehéz lesz jól kijönnünk, gondoltam, mert a gyerekek indulatosak voltak és érdekesen informáltak. Nyilván ennek egyik oka, hogy a párom elvei nem engedik, hogy pénzügyekkel, különösen volt párjával kapcsolatos pénzügyekkel, nehézségekkel terhelje a gyerekeket és hogy egyetlen rossz szót is szóljon a volt párjáról a gyerekei előtt. Hát ennyit az elvekről, gondoltam, és úrilányos távolságtartásom kezdett szétporladni. De hiszen a párom fix összegű, a kívánt 50%-nál nagyobb arányú gyerektartást fizet a három gyerkőc után, pedig a gyerkőcök idejük egyharmadát a papájukkal töltik. Bár a mami még a válás kimondása előtt az elköltözése hetében összeköltözött új párjával (akitől azóta egy újabb lánya született), de a segélyt felveszi egyedülállónak titulálva magát és kapja a családi pótlékot. A mami egy budai csili-vili panorámás lakásban lakik. A mami teljes ellátásos, fürdőmedencés szállodába viszi a gyerekeket a horvát tengerpartra minden nyáron. A mami nem dolgozik, hanem főállású fizetett anyaként van otthon, de ebbe a főzés, vasalás vagy a ruhák zoknik, pólók megvarrása már nem fér bele. Testen kívüli érzés volt. Nem, ez nem lehet. Ez nem itt és nem velünk történik.
- Te is járulj hozzá az életünkhöz. – mondta Viktor – Ok. Tehát nem álmodom és nem is hibbantam meg. Legalább egy gonddal kevesebb. De akkor ez igaz. A párom csak hallgatta a gyermekeit, én pedig próbáltam racionális információkkal meggyőzni őket.
- A papa gyermektartást fizet minden hónapban a maminak, hogy ruhát vegyen nektek, hogy nyaraljatok, teleljetek vagy táborba menjetek. É nyílván az addicionális információkkal nem terhelhettem őket.
- Gyerektartást?- kérdezte Viktor. Jól látszott, hogy ez új információ volt. Bár abból nagyon jól fel volt készülve miket ad nekik a mami, de arra már nem voltak felkészítve, hogy miből.
- Igen, minden hónapban fizetek neki egy havi összeget, hogy ellásson benneteket. - A párom ízlése és elvei szerint próbálta a mondataimat megerősíteni, habár minden jel szerint a mamájuk ezt a szabályt többszörösen, szándékosan megszegte, de jól láthatóan a párom az elszabadult indulatok ellenére is próbált az elveihez hű maradni.
- Mennyit fizetsz?- Kérdezte Vilmos, aki gyermeki éleslátással és pragmatizmussal próbálta feldolgozni ezt a számára új körülményt.
- Hogyan fizeted? Borítékban?- kérdezte vádlón Vivien a maga 6 évével. (Igazság szerint ekkor még nem volt hat éves sem)
- Annyit fizetek, amennyiben megállapodtunk, és átutalással fizetem- Válaszolta a párom és nem volt felhőtlen a mosoly az arcán. Pontosan tudta, hogy ha valakire haragudnia kell, azok nem az imádott gyermekei. Ők csak eszközök. Inkább azt fájlalta, hogy a jelek szerint lőttek a péntek estének, de még a hétvége jó hangulata is veszélyben forgott. Ez az., gondoltam, végre minden információt megkaptak és lezárhatjuk ezt a családiasnak nem tekinthető beszélgetést. Nagyon tévedtem, mert a gyerekek nagyon fel voltak tüzelve.
- Nem hiszem el. Bizonyítsd be! - kiabált Vivien a tőle fél méterre ülő papájának.
- Minden átutalásról van egy kivonat.
- Mutasd meg. – mondta Vivien, aki nem hagyta magát meggyőzetni.
- Nincs itthon, a munkahelyemen van.
- Akkor most azonnal menjünk be a munkahelyedre- erőszakoskodott tovább Vivien. Ekkor Vilmos, aki érdekképviseletben erősebb mint a vasas szakszervezet és a Bárándy ügyvédi iroda az igazságügy miniszter fiúval megspékelve, folytatta a rohamot.
- Miért, te milyen táborba akarsz befizetni minket?
- Én nem szeretnélek olyan táborba befizetni benneteket, ahol nem lehetek veletek. Én nem másokra szeretnélek bízni benneteket, hanem olyan programot szervezek, ahol együtt lehetünk. Szeretnélek elvinni benneteket a kézműves táborba, megyünk a nagyiékhoz a Balatonra.
A Viktor volt , aki először rájött, hogy papája hajthatatlan és a gyerekszobába ment. Mivel Vilmos szereti ugyanazokat a dolgokat többször megismételni egyrészt a hatás kedvéért, másrészt hadarása kompenzációra készteti, így a fenti párbeszéd és érvek még megismétlődtek 4-5 különböző forgatókönyvvel és a Vilmos részéről egyre durvább formában. Vivien egy darabig ott ült, majd ő is belátta a papa döntésének véglegességét. Végül a párom egy végérvényes nemmel lezárta a vitát Vilmossal és a fürdésre terelte a szót.

A gyerekek végül nem voltak az úszótáborban, mert a mamájuk csak egy tábor kiválasztását engedélyezte és a csipetek az iskolai tábort választották. A kézműves táborban olyan jól érezték magukat, hogy még három évig visszajártak bőrkulcstartót, agyagedényeket készíteni, dacára a puritán körülményeknek. Míg mamájuk a horvát tengerpartra, teljes ellátásos szállodába vitte, mi a nagyiékhoz, a Balatonra vittük a gyerekeket.

A párom megpróbálta meggyőzni volt párját, hogy sem pénzügyekkel, sem csúsztatásokkal nem szabad a gyermekeket terhelni, de úgy tűnk tanítása nem hullott termékeny talajra. Mi reménykedünk az idő és a következetesség erejében.

A gyerekek azóta megtanultak valós érvekkel vitázni, beszélgetni, ha szeretnék meggyőzni papájukat és természetesen egyre inkább kezdik elfogadni papájuk szemléletét és a lehetőségeket. A papájuk minden alkalommal egyezteti velük a nyári, téli programokat és a múlt nyáron vitorlástáborba is befizette őket.

Mi a tanulság számomra? Soha egyetlen rossz szót se szólj párod volt párjáról, ne használd fel a gyermekeket semmilye morális és pénzügyi vitában, ne terheld őket hazugságokkal! Inkább hallgass, ha nem akarod őket az igazsággal terhelni!!!

Az idővel nem a ház és a kert lett nagyobb, hanem a gyerekek.

A párom nagyon szereti a gyerekeit. Fizikai fájdalmat okozott számára, hogy a mindennapjait nem tölti be gyermekzsivaj, amikor a mamájuk a saját életével őket is felpakolta és elvitte. Úgy érezte, akkor építhet fel igazán intenzív kapcsolatot velük, ha nem vasárnapi apukaként éli meg a találkozásokat és kétórás állatkerti sétára redukálja az együttléteket, hanem teret és időt teremt számukra. Az időt a szerda esték, csütörtök reggelek, a péntek délutántól a vasárnap estig tartó találkozások, a teret az újrafestett, az üdülői bútorból újraélesztett gyerekszoba, az új játékpark nyújtották. Gyakorlatilag a gyerekek az idejük egyharmadát a papájukkal tölthették és ezek a találkozások minőségi együttlétek voltak… férfiasan nomád körülmények között, pazar panorámával.

Mint utólag kiderült a miliő nem emberem, hanem egy hölgy, az akkor leendő volt párja keze munkája volt, aki olyan hévvel távozott a lakásból, hogy gyakorlatilag csak a vezetékeket nem vitte magával … bár néhol azért kitépte. Bár az extra vezetékekre aligha lehetett szüksége, mert az előző tulajdonos jóvoltából csili-vili lakásba tudott mozdulni szuper hűtővel, ablakokkal, jacuzzival. Élelmesen a mosogatógép és az újonnan beszerzett mosógép is távozott, biztos, ami biztos. Gyakorlatilag a lakás kiürült, a függönyök , tv, hifitorony új helyre költöztek. Nagy sajnálatára az ülőgarnitúrát nem vihette el és a tv-t is vissza kellett hoznia. A franciaágy is az új kapcsolat megalapozását szolgálta. Bár a konyhaszekrényre nem volt szüksége, de a tartalma is elköltözött, így az első gyerekes szerdán csak egy véletlenül maradt kanál és egy apró műanyagtányér szolgálta a vacsorát.

A lakás a távozás után három-négy hónappal (ekkor láttam én először) is háborús övezetnek tűnt, bár az üdülőből visszahozott bútorok lakhatóvá tették a lakást, de függöny nem volt.

A hangulat teljessé tételeként nem távozott messze, csak az alatta levő lakásba, ahová az új párja is szinte azonnal beköltözött.

Hihetetlen előnyei voltak eme logisztikai bravúrnak. Párom személyében gyorsan lehetett bébicsőszt találni és a csipet-csapat szülői segédlet nélkül tudott közlekedni a két emelet között. A két lakás színvonalának összehasonlítgatása azaz az alsó lakás dicsérgetésének meghallgatása egész apró önuralmat kívánt a volt asszonykával és udvartartásával történő lépcsőházi és utcai találkozásaihoz képest. Így gyorsan adódott az ötlet, ha a Duna másik oldalára költözünk az én lakásomba, akkor kevesebb lelki sérüléssel megúszhatóak a mindennapok. Legalábbis a gyerekmentes hétköznapok. A gyermekes hétvégék továbbra is szimbiózis terhelten történhettek.

A párom, hogy egyszerűsítse az életét lakáscserén kezdett el dolgozni. Nem szívesen adta fel az általa régen szeretett környéket, de tudta, hogy a távolság könnyebben elviselhetővé teszi a múlt következményeit. Túl messze sem szeretett volna költözni, hogy ne kerüljön messze az imádott lurkóitól. Elkezdődött a futás az idővel, a lehetőségekkel, a lakáspiac fintoraival. Kiváló szótárt tudtunk kialakítani az ajánlat és a valóság viszonyáról.
Jó megközelítésű azaz zajos és biztos lehetsz benne, hogy reggel 5-kor a busz ébreszt. Jó állapotban lévő azaz 15 éve újracsempézték a fürdőszobát, de a szekrények mögött máló vakolat okoz meglepetést. Felújításra szorul azaz a társasház nyugdíjas lakói az elmúlt 40 évben nem háborgatták az épület életét felújításokkal, homlokzat és tetőszigetelésekkel. Kiváló lakóközösség azt jelenti, hogy a lakók már negyven éve együtt laknak és nem nagyon szeretnék, hogy gyerekek a házba költözzenek. A panorámás azt jelenti, hogy a lakók emlékeznek, hogy amikor beköltöztek és a környező fák és épületek kisebbek voltak, akkor látható volt a Sashegy hátsó része és teleszkóppal kiválóan látható volt a város. A nyugodt környéket úgy lehet lefordítani, hogy kisebb kék túrával érhető el a legközelebbi buszmegálló és a hó csak hóolvadáskor tűnik el.

Hat hónap után sikerült egy szomszéd kerületben levő ikerház egyik felét fellelni. A ház nem a méretével és szépségével hívta fel magára a figyelmet, hanem a kellemes fekvésű kertjével, a benne rejlő lehetőségekkel… na és a régi lakáshoz viszonyított ideális elhelyezkedésével.
Egy csodálatos napsütötte hétvégén megkezdtük az udvar kertté varázsolását. Az előző tulaj úgy döntött, hogy egy ilyen csodás kertet akkor tud a legjobban kihasználni, ha építési törmelékkel feltöltött kutyafuttatót és kutyajátszóteret alakít ki. Ezt a remek ötletet el kezdtük megsemmisíteni. Kihordtuk mind a 36 széttépet gumilabdát, felszedtük a 198, 6 kg kavicsot és építési törmeléket, összesepertük az öt évnyi avart és a kert felásásába kezdtünk. Kicsit dilemmáztunk, hogy megritkítsuk-e a gyümölcsfákat, de adtunk nekik esélyt bizonyítani. Nagy bánatunkra az előző tulaj a macskáját nem vitte magával, így hosszú állóháború kezdődött a macsekkel , hogy a teraszt visszakapjuk. A következő héten egy gyors tisztasági festést is kapott a lakást, de nagyon kellett iparkodni, hogy még véletlenül se maradjon ki egyetlen gyermekes szerda sem. Bár február volt, de párom mamájával végigpucoltam és felfüggönyöztem az összes ablakot, ami az elmaradt mázolás miatt nem volt egy egyszerű feladvány.

Bár a csipeteknek önálló birodalmuk van a mamájuknál, de a két szobából az egyik az ő birodalmuk lett, hogy itt is otthon érezhessék magukat. Mivel a gyermekágyakat csak szerdán sikerült megvenni, így az összeszerelést nem sikerült időben befejezni, de azért határozottan elégedettek és büszkék voltunk. Úgy éreztük, a kis manók komolyan meg fognak minket dicsérni.

Büszkeségünk elnyomta a tisztánlátásunkat és csak utólag szembesültünk azzal az elvárás halmazzal, ami a nagyigényű mama hatásaként hirtelen nyomásként nehezedett ránk.
Igazából nem is a vélemények korrektsége, hanem a nyílt stílusa volt számomra megdöbbentő és bántó.
- Hogy tudtad ezt a szart megvásárolni? –kérdezte a 10 éves Viktor
- Minek kellet elköltözni az előző lakásból, azt kellett volna felújítani. – kérdezte Vivien. Ez az, amikor a gyerek a helyzet visszáját nem, csak a praktikumát látja.
- Kicsi. Nem férünk el. – szolgált újabb adalékkal Vilmos. El kell ismerni igazuk volt, mert egy szobával kevesebbel kellett gazdálkodnunk.
- Mikor fested újra a házat? – Valóban a piros eme sajátos, a hetvenes évekbe visszahúzó árnyalata praktikus a Norvég telek farmházainál, de itt inkább randának, mint mediterránnak nevezhető.
- Ez a gyerekszoba randa. A maminál sokkal szebb az íróasztalom. – folyt bele újra Viktor a minősítésbe. Pedig kimondottan új volt az előző lakásban használt és a párom gyerekkori íróasztalához képest.

Bevallom, kettőnk közül a párom messze sokkal fegyelmezettebben viselte a gyerekek őszinte stílusát. Én gyakorlatilag megsemmisültem a kritikák alatt. Különösen az első kérdés visszatérő jellege okozott fejfájást hónapokig.

Szerencsére a tavasz a kertet más megvilágításba helyezte és együtt kezdtük el a kert kialakítását, füvesítését, a veteményezést. Az elmúlt évek alatt hintával, ugrálókkal, kosárpalánkkal, kerti székekkel, sziklakerttel sikerült látványos, közös sikereket elérnünk. Időről időre felvetődik a ház bővítésének, szépítésének az ötlete, az elvárásaik a jövőbeni szobájukat illetően, de ezeket már a konstruktivizmus szelleme hatja át. Ha valami apróság történik, örülnek, többnyire korrekt formában megfogalmazott véleményt mondanak. Nem a ház és a kert lett nagyobb, hanem a gyerekek, akik egyrészt megszokták, hogy ez a ház nem csili-vili, másrészt elfogadták a lehetőségeket. Bár az utóbbi idők fejleményként a kontraszt erősebb lett, hiszen sikerült a lakásukat kétszer akkora sorházra cserélni, de ez egy másik történet.

Teher alatt nő a pálma vagy karácsonyfa alatt növök én?

Forralt bor, fahéjas narancs, piros, arany, zöld, zserbó, mézes süti, szegedi vegyes hallé, borleves. Szeretem a Karácsony illatát, színeit, gesztusait, ízeit, tradícióját. Izgalmas átélni az ajándékozás örömét és a lehetőséget, hogy ezt az íz és szín kavalkádot egy új generáció veled együtt is tanulhatja… december 25-e estig.


Elgondolkodtak már azon miért szükséges nekünk Magyarországon legalább három nap (december24, 25,26) a Karácsony megünneplésére? Miért 24 napos az ádvent? Amerikában a Karácsonyt összecsapják gyakorlatilag két nap alatt. December 26-án már mindenki dolgozik és nemcsak azért mert egy multi év végi pénzügyi zárását és jogi, strukturális alakítását asszisztálja. Egyszerűen 2 nap elég. A válasz, a logisztikai bravúroktól sem mentes magyar forgatókönyvben rejlik. Legalább 24 nap, mire a logisztikát megszervezed, a lakásokat, a Karácsonyfákat feldíszíted, három napot „élvezed” ... majd leülsz kedvenc sarkodba, felteszed a lábad a karácsonyi terítőre és az apró csalódottságokat leöblíted egy kis forralt borral.


Végül is szerencsés vagyok. A páromnak csak három gyermeke van, akik akkor még a lakása alatt levő lakásban éltek. Bár a mamám nem Budapesten él, de legalább ebben az országban. Külön szerencse, habár külön lakást futtatunk a párommal (hiszen a jó párkapcsolat titka, a külön hálószoba, köztük egy óceán… Gábor Zsazsától praktikus rangra emelt elévülhetetlen bölcsesség), hogy ezek a lakások egy városban, városrészben vannak és a szülei is pestiek. Így naponta egy Karácsony megünneplésével is végére érünk még az adott évben a Karácsonyi ünnepeknek. Igaz, ehhez négy napra van szükségünk. (Kivétel tavaly, amikor ezt megfejeltük egy extra Karácsonnyal az éppen barátnő keresésben levő öccsével 22-én).

A nagy derby December elején kezdődik az Ádvent első napjával. Akkor rázom gatyába először a párom és a saját lakásom. Kicsit kitakarítok, kirakom a frissen vásárolt fenyőfás, gyertyás díszeket, terítőket. Majdnem így történt ez az első évben, bár akkor még nem a saját lakásomra fókuszáltam. Nem akartam túlzásba vinni, ezért az ex által az elvitelre nem érdemesített darabok újrahasznosítása mellett döntöttem.

Elégedett voltam. Bár a piros díszek, koszorúk, gyertyák avittak voltak, de kétségtelenül a Karácsony színeit hozták a lakásba. Tudtam, hogy sikert aratok. Párom oda és vissza volt. Bár valószínűleg jó ízlésű exe mellett ez nem volt újdonság, de szerette, hogy otthonosabbá tettem a decemberi hétvégre a gyerekekkel megosztott férfiasan zilált kuckóját. Tudtam, hogy a fiatalkorú, de kora ellenére magabiztos véleménnyel rendelkező zsűri ( a hatéves Vivien és a kilencéves fiúk, Viktor és Vilmos) is imádni fogja. Megfejeltem ezt egy közös Ádventi koszorú készítésével. Ez nagyszer ötlet volt és nevelő hatású. Igaz, nevelve én lettem.
Megtanultam milyen összehasonlítva lenni: Elsősorban Vivien,a nő és Viktor a jó ízlésű és nagy elvárásokkal rendelkező férfi próbált nevelő célzatú információkkal ellátni.
- A mami vett nagyon szép gyertyákat és kifestette.
- A mami üvegfestékkel csodákat tudni csinálni. –Hallom Vivien hangját
- A mami az ajtóinkra díszt tett- Doma kiegészítése. De én egy zseniáli multikultis pénzügyes vagyok, vígasztaltam magam némán mosolyogva, legalábbis a rám merevedett mosolyt annak szántam.
- A Lacitól kaptam kis díszt. - Rá kellett jönnöm, szeretem a versenyt, de nem szeretek veszíteni és most úgy tűnik, vesztésre álltam.


Nem baj. Nem adom fel. Majd az ajándékok, a karácsonyfa. Az majd mindent felülír, bár addig az alapszabályokat le kell fektetni. Együtt vagy külön adjátok a pároddal? Együtt adjátok át a nagyszülőkkel vagy külön? Ezek a kérdések csak az első Karácsony előtt okoztak fejfájást, mert a pragmatikus 10 év alattiak végül később megválaszolták ezt a nehéznek látszó kérdést.„ A helyzetnek egy nagy előnye, hogy több helyről kapunk ajándékot.„

A párom megkönnyítette életemet, mert ő az, aki már november végén az egész családnak szétosztja az augusztustól összehalmozott ajándékokat.

Az én erősségem a szervezés, nem hiába vagyok rendszerszervező és azt hiszem az eredmény magáért beszél. Bár akkori munkáltatóm ( a világmulti) év végi pénzügyi zárási ütemterve család és Karácsonybarátnak nem nevezhető a Karácsony előtti időszakra, Karácsonyra, és a két ünnep közére tervezett ütemtervével, de ki tudtam venni pár napot, hogy kitűzött célomat teljesítsem. 22-én rákoncentráltam a lakásom rendbetételére. December 23-án délelőtt a párom lakásának rendbetétele, ajándékcsomagolás, fadíszítés. Délután vissza a saját lakásomba, hogy a mi karácsonyunkat abszolváljuk vacsora készítéssel, fadíszítéssel, ajándékozással. A kettőnk 24-e estje 23-án. Ez az igazi naptárreform. Másnap reggel összepakoltunk és leutaztunk a mamámhoz. Fadíszítés, ajándékozás, vacsora. A korai ebéd után gyors visszautazás, hogy kettőkor a gyerekek megkezdhessék a karácsonyi szünet apai részét.

Kettő előtt pár perccel Viktor rontott be először az ajtón, percekkel megelőzve Vivient és Vilmost. Viktor az, aki ugyanazzal a sürgető türelmetlenséggel reagál mindenre, mint a viccben levő malacka, akinek a nyuszi siet a segítségére, hogy kimásszon a kelepcéből: „Várj malacka, amíg hozok egy létrát” „ Nem várok” – kiabál ki az árokból.

Ajándékok gyors feltérképezése
- A mi fánk magasabb – Vilmos
- A mienk sokkal szebb. – Vivien – pedig ezeket a díszeket is a mami vette, gondoltam magasztosan.
- A mami nekünk sokkal nagyobbat GEO-t vett. Ez semmire sem jó. – jött a fellebbezhetetlen ítélet Viktortól - mit meg nem old az átlagnál korrektebb gyerektartás – teszem hozzá magamban.
- A GAME… ami a maminál van, sokkal jobb.
Vivien édes és hálás volt. Csoda volt a Csipkerózsika kastély, az ötvendarabos puzzle. Nem tudott vele betelni.

Viktor gyorsan végzett a készlet nyilvántartással és kezdődött az összehasonlítás.
- A mamitól és a Lacitól számítógépet kaptunk ajándékba.
Vilmos, akiben a könyvelési hajlam is igen erős (szerintem pénzügyes lesz) rátér a további tételekre.
- Apu, te mit kaptál a Tündétől?
- Te mit adtál a Tündének?
Miután a felderítő munka kiteljesedett és befejeződött, úgy érezték, itt igazán nincs miért maradni, amiben a mami erősen benne volt, hiszen a következő négy nap forgatókönyvét elfelejtette imádott gyermekeinek elmondani. Hozzá kell tenni, hogy a megoldási módja öt év alatt sem fejlődött, ugyanúgy információk nélkül engedi el e gyerekeket.
- Most itt kell maradni? – Kérdezte csalódottan Viktor - A párom pótolta ezt az űrt, így gyorsan lemondtak a mamitól kapott csodálatos számítógépük ismételt birtokbavételéről és átléptünk a Maslow-i szükségletpiramis alacsonyabb fokára.
– Éhes vagyok. – mondta Viktor
- Nem ettetek? –kérdeztem meglepve- hiszen mi egyrészt ebédeltünk, másrészt a sokkoló, elsöprő entree után legkevésbé éhesek voltunk.
- Mákosguba volt ebédre, de nem voltunk éhesek. –jött a válasz - mert a mami ünnepi menüje csak ezt tudja tartalmazni- gondoltam az ünnephez méltó szarkazmussal és rohantam a konyhába, hogy a vacsorára tervezett menüből egy gyors ebédet készítsek. Legalább lelki leépülésem átalakul egy emelkedettebb tevékenységgé. Amúgy a menü összeállítása nem nagy feladvány, mert gyakorlatilag ötünknek ötfélét. Végül is a tiltó lista nem sokkal hosszabb, mint a Wall Streer Juornal, beleértve a házi készítésű finomságokat. A halnak még a szagát sem, a kocsonyát látni sem, a sült halat csak a Vilmos. Bejgli, mézes süti, zserbó ízei nem ismertek, mert a mami nem szokott csinálni, így kapásból tiltó listára kerültek. A párom szerencsére a hallé mellett döntött. Vilmos sült halat kért, Vivien húslevest választott, Viktor rántott csirke mellett döntött, én pedig választottam a kocsonyát.
26-án a nagyiéknál részt vettünk a negyedik Karácsonyunkon. A maradék három nap gyorsan elszállt, mert a párom erőssége az animálás és persze a végső summázásnál kiderült, hogy a számítógép ősrégi, alapszoftverek nem futnak rajta, mert a processor lassú, az operációs rendszer elavult (Windows95). A Game1 sem használják, mert uncsi. Így bár nem könnyen, de gyorsan rehabilitálódtam. Azt mondják teher alatt nő a pálma vagy karácsonyfa alatt növök én?

MOZAIKMAMA

A 21 századi nőket mi jellemzi?

Szépek, csinosak, okosak.

Tanulnak… sokat és egyre többet., hogy tudjanak, színesebb nővé, elégedett, igényes anyává válhassanak és kitöltsék az időt két férfi között.

Dolgoznak... sokat, nagyon sokat, mert van ambíciójuk, kedvük, idejük, valahol bizonyítani kell, lekötetlen energiájuk, vegyértékeik vannak és szeretnének anyagilag függetlenné válni

Sportolnak… mert hiúak, tetszeni akarnak, ki akarnak válni a tömegből, termékenyek akarnak maradni, kívánatosak akarnak maradni.

Utaznak…hogy élményeket gyűjtsenek, relaxáljanak, barátjozzanak

Párt keresnek… állandóan és akár évtizedekig.

Párt találnak… néha, de egyre gyakrabban elvált apa személyében, akik már második életüket kezdik el múlttal, örök felelőséggel és így

Mozaikmamává válnak … mert szeretik a férfit

De a mozaikmamák csoportja sem homogén. Nemcsak hajszínük, de mozaikcsaládba kerülésük is megkülönbözteti őket.

• MOZAIKMAMA saját gyermek nélkül … talán neki a legnehezebb. Nem tanult meg egy gyermeket felnevelni, , mert nem tudják milyen ha gyermeke van valakinek
• MOZAIKMAMA saját gyermekkel…a legkiegyensúlyozottabb helyzet, mert a mozaikmama és a mozaikpapa a tapasztalatok mellett sokkal töb empátiát hoz a szituációba.
• MOZAIKMAMA közös gyermekkel...Egy komplexebb, de egyenrangúbb helyzetet alakít ki.

A mozaikmamák az evolúció mely fokán állnak?

Az elhíresült single hordák (2006 választási kampány, FIDESZ) óta tudom, hogy ők az evolúció alja. A mozaikmama saját gyermek nélkül szintén nem létezik sem az adórendszer, sem a társadalom, sem a nyelvészet számára. Tehát nincs.

Zavar az identitásomban

Vivien felviharzott a lépcsőn és becsöngetett. Ő érkezett elsőnek a szeptemberi születésnaposok ebédjére hozzám. A közeli barátnőjénél töltötte a vasárnap délelőttöt, így korábban megérkezett, mint a fiúk a hegyi bicikli versenyről. Mamámmal még javában a konyhai szorgoskodásunk közepén voltunk, így Vivien csatlakozott hozzánk, hogy segítsen. Kidobta rágóját a kukába és közben a kukáról a sulira asszociálva élénk tizenegy évesként jókedvű és elismerőnek szánt kommentbe kezdett:
Az iskolában a szelektív hulladékgyűjtésről tanultunk és meséltem, hogy egy ismerősünknek is szelektív szemetese van otthon. Tünde, rád gondoltam.

Harcedzettnek és képzettnek tartom magam (hiszen dr. Fischer Eszter művét a mozaikcsaládokról már áttanulmányoztam), de ebben a pillanatban kicsit megütköztem és csak úgy magamban (hiszen harcedzett vagyok, ahogy merészen állítottam) puffogni kezdtem:
- Hiszen már közel hat éve vagyok a papájának a párja és még nincs nevem, identitásom, beosztásom? Miért nem lehet engem Tündének, a papám párjának nevezni?

Amikor már józanabbul és nem első sértődöttségből próbáltam a kérdést megválaszolni, rájöttem, hogy nincs könnyű dolga Viviennek, hiszen az élő és a folyamatosan megújuló magyar nyelv még nem találta meg a megfelelő elnevezést a praktikusan létező, de jogilag nem létező családi kapcsolatokra.

Dr. Fischer Andrea az úttörőmunkát elvégezte és megismertette velünk a szemléletes patchwork/mozaikcsalád fogalmát és abban elhelyezett minket: a páromat, három gyermekét, volt feleségét, volt felesége új párját (férjét??), a szüleit, a mamámat, engem, de az én státuszom, beosztásom frappáns, rövid, pozitív, netán humoros elnevezését nem oldotta meg. Az önbeteljesítő „gonosz mostoha”, a gonosz „mostoha”, az eufemisztikus „nevelőszülő” és az érzelmileg semleges és pontatlan „második feleség”-en kívül merészebb vizekre nem evezett.

"A patchwork-család
A nemzetközi pszichológiai-szociológiai szakirodalomban patchworkcsaládnak nevezik azt a családformát, amely nem egy szülőpárból és közös gyerekeiből, hanem különböző családrészek „összeolvadásából” jön létre. A patchwork „foltvarrást” jelent, azt a fajta kézimunkát, melynek során különféle eredetű és színű foltokból terítőt varrnak össze, oly módon, hogy az összhatás harmonikus legyen. A hasonlat azt az optimista elképzelést tükrözi, hogy a részekből összeépült család elemei a terítő foltjaihoz hasonlóan megtartják különállásukat és saját jellegzetességeiket, de végül összetartozó egységgé állnak össze. A patchwork-családot magyarul mozaik-családnak is szokás nevezni, ugyanebből az alapgondolatból kiindulva: a mozaik mintázata is eredetileg különálló, tarkabarka kövek művészies összeillesztésével és összeerősítésével jön létre."

Ugyanakkor biztosított arról, hogy nehéz helyzetben vagyok és nem tud mintát ajánlani, hiszen azt nekem kell kialakítani.

"A mostoha funkciójára nincs minta, az életformát, a kapcsolatot szinte mindenkinek egyénileg kell kialakítani, ami sokkal nehezebb, mint meglévő, kidolgozott szerepelvárásoknak eleget tenni. Szembe kell néznünk azzal a ténnyel, hogy erre a kapcsolatra a gyereknek nincs szüksége. Ami nem azt jelenti, hogy ne válhatna akár hasznára, hogy ne nőhetné ki magát életre szólóan fontos kapcsolattá, de a kiinduló helyzet az, hogy nem a gyereknek van szüksége szülőpótlékra, hanem a magányossá vált szülőnek partnerre. Nem ritkán a gyerek ellenérzését váltja ki, ha a mostoha túlzottan törekszik a szülőszerep betöltésére. A gyerek a távollévő szülője elleni árulásnak érezheti, ha hasonló módon viszonyul egy „idegenhez”, és zavarhatja, ha úgy véli: a házastárs „bitorolni” akarja a szülő helyét. Érzései szabadabban fejlődhetnek, ha nem kell attól tartania: az új házastárs apjának vagy anyjának vetélytársa. De ha nem az, akkor micsoda? Hát ezt kell mindenkinek magának kialakítania, a családtagok személyiségétől, az adott helyzettől vezetve, ami igazán nem könnyű feladat."

Itt tartok most. Hat éve próbálkozom, próbálom kialakítani úgy a szerepem, hogy én magam nem vagyok Édesanya és a párom is csak csak a barátainkon keresztül találkozik a szerepemmel.