Mi már mozaikcsaláddá váltunk?

Újabb feladatot kaptunk a MozaikCsalád magazintól.  A mozaikcsaláddá válásnak 7 fázisa van és határozzuk meg, mi hol tartunk. De van ennek értelme? Ha tudjuk, hol tartunk a mozaikcsaláddá válás folyamatában, akkor meg tudjuk állapítani mivel lendíthetjük tovább életünket és lehetünk még ennél is tökéletesebb mozaikcsalád?
Fantáziálás? Tudatosság? Cselekvés? De én már az első pillanattól cselekedtem. Ezek szerint előszőr fantáziálnom kellett volna. De mi történik akkor, ha én másról fantáziálok, mint mozaikcsaládunk másik nőtagja, az édesanya?

El kell ismerni, sokkal egyszerűbb lenne az a kategórizálás, mint az iskolában. Nyolcadikos, jelentkezhet középsikolába. Ennek ellenére mindenkinek ajánlom, próbálja ki! Én azt hiszem, megkérdezem a választ a páromtól.

A Mozaikcsalád fehér pacája

Mottó: Ne rágódj olyan dolgokon, amiken nem tudsz változtatni! Fogadd el őket! Nem igazán bölcs dolog azon bosszankodni, hogy odakint havazik, amit tehetsz, hogy melegen öltözöl, vízhatlan cipőt húzol, vagy otthon maradsz a kandalló mellett. (Harry Lorayne)

Nem lepődtem meg, de nem esett jól a MozaikCsalád Magazin eszmefuttatása, hogy engem és sortársaimat a jog még nem vett észre és én egy nagy fehér paca lennék ebben a mozaikcsaládosdiban.  Valóban, nem könnyű felkerülni egy mozaikcsalád térképére és  ott valakivé válni. Zavarunkat nemcsak a jog, hanem a mozaikcsalád belső viszonyai is erősíthetik. A tapasztalatom szerint. Hiszen identitásom zavarát nem csak a jog, de párom lánya is fokozza, ahogy azt a Zavar az identitásomban korábbi írásomban is próbáltam megfogalmazni. Nagyon szíven ütött, amikor egy iskolai órán engem említve "egy ismerősünkként" aposztrofált engem. Az évek alatt odáig nem jutottam el az evolúciós folyamatban, hogy a "papám párja" kategóriába kerüljek be. 

Sohasem szoktam kérdezni, hogy otthon, az anyai házban milyen sugallatok érik őket, van-e, lehet-e összefüggés a besorolásom és a mama kinyilatkozásai között, hiszen azok megemésztése sem egyszerű, amiről csak passzívan értesülünk.

Természetesen optimista vagyok, hogy egyszer eljön az igazság órája.

a képet innen loptam: http://www.dallasartsrevue.com/members/B/RBarnard/Rita-Barnard.shtml

Mitől sikeres egy mozaikcsalád?

A MozaikCsalád Magazinból megtudhatjuk, hogyan mérhető mozaikcsaládunk sikeressége. Ez az évértékelések ideje, ezért úgy döntöttem, ezt én sem hagyhatom ki. 

Lássuk, milyen sikeres a mi kis mozaikcsaládunk?

Új család, új életstílus kiépítése...Az új család a régi család romjainak mentén kénytelen formálódni. El kell gyászolni a múltat, de utána a jövőre kell koncentrálni, a jövőt kell építeni. Feladat az új életstílus megtalálása. Nálunk az édesanya a gyászidőszakot új párjának azonnali beköltöztetésével úgy lerövidítette, hogy nem csoda ha Vivien, párom lánya még nyolc hónapja is a hét éve történt válás fölött sajnálkozott, pedig nem is emlékezhet a családra, mint működő egységre. Szerencsére páromnak sikerült elköltöznie a volt felesége fölötti lakásból és így saját világot, rítusokat kialakítanunk. Ha kevesebbszer ellenőrizné gyerekeit telefonon a fejlődés látványosabb lehetne.

Reális elvárások a mozaikcsalád integrációjával kapcsolatban...Nem szabad az azonnal kialakuló tökéletes harmónia vagy a minden mostoha gonosz téves mítoszokra építeni. Nyílván a gyerekek életkorától is függ, milyen gyorsan válik egységgé az új család. Inkább számítsunk többre, mint kevesebbre. Ez lehet akár hat hónap vagy hat év.Mi úgy érzem az út közepén járunk. Illúzióból talán kevesebb, részsikerekből talán több van.

Jó párkapcsolat...Még ha úgy is tűnik, hogy a mézeshetekhez az öt fő már tömeg, időt és teret kell szentelni a párkapcsolatra. Merni kell átélni életünk filmjét, mint Heath Ledger ebben a brilliáns epizódban (can't take my eyes off you).

Konstruktív rituálék, tradíciók...Az a cél, hogy az új család a nyaralásokon, ünnepeken kialakíthassa a rá jellemző szokásokat. Kedvencünk, a megmutatni a világ egy-egy apró pontját. Büszke vagyok a kirándulásainkra, amit az elmúlt időszakban volt lehetőségünk megszervezni és merem hinni, hogy a sok-sok szervező munkámnak komoly hatása lehet a párom gyerekeinek fejlődésére. Az ünnepek megszervezésében az édesanyjuk sokkal kiválóbb munkát végez, a celebrálás a vérében van.

Kielégítő mostohaszülő-mostohagyerek kapcsolat...A cél a win-win játszma, ahol mind a kettő profitál a kapcsolatból. Sok idő szükséges, míg összecsiszolódnak a nem egymáshoz illeszkedő mozaikok és tartalmassá, konstruktívvá válik a kapcsolat. Vannak időszakok, amikor úgy érzem, jó hogy az én életemet is látják mintaként és vannak időszakok, amikor piszok nehéz szembesülni azzal, hogy ha fene,fenét eszik, akkor sem az én értékrendem érvényesül, hanem a velem tökéletesen ellentétes Édesanyáé. Hogy nálam-e a bölcsek köve? Nem, én is tévedhetek. Hogy az Édesanyjuk sokkal jobban szereti őket, mint én? Igen és ez így van rendjén. Hogy látom-e Édesanyjuk erkölcsi megingásait a gyerekekben? Igen. Tudok erről nem tudomást venni? Nem, mert én sem vagyok szent.

A két mozaikcsalád kooperációja...Az lenne az ideális, ha a két mozaikcsalád nem versenyezne, hanem a gyermekek érdekeit szem előtt tartva kooperálna egymással. Azt hiszem nálunk ez az alapoknál megbukott. Mivel a kiindulási pont a nem túl erényes kilépek a házasságomból a szerelmem miatt, de ezt letagadom a gyerekeim előtt, ha az önigazolásként kialakított töketlen apa képét vetítem a gyerekeimbe, ha a gyerektartás maximalizálásáért a tények meghamisitására koncentrálok viselkedés,akkor nagyon messziről indultunk és nem túl messze jutottunk. A mi filmünkben a "This is the beginning of a beautiful friendship" mondat legalább olyan hitelesen hangzik, mint a Casablanca végén.

---

Forrás: A siker mérésére a tanácsot a Stephen F. Duncan, Professor, School of Family Life, Brigham Young University javasolta.

Az üdülő felújítása avagy kreatív energiám hasznosulása a nagy cél érdekében

Mottó: Ha ittlétünk során némi örömet akarunk, nemcsak azon kell gondolkoznunk, hogyan jobbíthatunk életünkön, hanem azon is, hogyan segíthetünk ebben másokat. Mert a mi örömünk sokban függ mások örömétől, és fordítva. Ha segíteni akarunk másoknak, gyorsan kell cselekednünk, mert az idő röpül. Egyetlen lehetőséget sem szabad elszalasztanunk, hiszen ezt az utat még egyszer nem lesz módunk végigjárni. (Theodore Dreiser)

Nem vagyok a mozaikmamák gyöngye. A multik sokkolta határidők, az ebből fakadó életritmus és az élénk, nyílt szájú gyerekcsapat eltérő értékrendjével kevert kiskamaszság nem feltétlenül az általam legkönnyebben emészthető elegy. Szerencsére párom nemcsak imádott gyerekeivel, hanem velem is liberális. Úgy fogad el, ahogy vagyok és támogat, minthogy kritizálna vagy tanácsokat osztogatna. Nem erőltet rám semmit.

Az, hogy milyen mozaikmamákká válunk, magunkban hordozzuk nőként, emberként és bár a vérszerinti anyaként is funkcionáló mozaikmamáknak nagy löketet ad a tapasztalat, de valószínűleg az EQ-nk, az érzelmi hányadosunk a legnagyobb segítünk. Valljuk be őszintén, a kiskamaszos kritikai szemléletből több maradt meg bennem, mint az anyai melegségből. Az idő és én úgy hoztam, hogy a páromat helyzetében, apaságában támogató partner szerepe közelebb áll hozzám, mint a gyöngéd, folyamatosan megújuló óvónő szerepe. Biztos van a kettő között számtalan árnyalat, de még nem találtam meg.

Ez a partneri szerep időről időre átalakul és mindig másban manifesztálódik, olykor kísérleti stádiumban elhal. Van, hogy sikerek érnek. Van hogy úgy érzem, annyira a korom előtt azaz a gyerekek éppen aktuális igénye előtt járok, hogy túl előre gondolkodom. Bár párommal minden alkalommal megbeszélem aktuális szerepemet, ő mindig nagy optimizmussal fogadja és velem ellentétben mindig a sikereket látja meg belőle. Evolúciós folyamatom első állomásaként a gondoskodó családanyával kezdtem. Ennek egyik része a folyamatosan glédába állított lakás és az élére állított póló. Az előbbi a naponta négyszer porszívóz mama miatt ingerküszöb alatti, utóbbi a ki nem alakult igények miatt észrevétlen maradt. A másik része a gyerekétkeztetés új mederbe terelése, azaz a folyamatos csoki és egyéb nassolás felváltása étkezésenkénti három felvonásos menüvel , pedig a csipetek a tojásos galuskán, húslevesen és tejfölös tésztán kívül mást ebben a műfajban nem kívántak. A következő stádium a cukrászati alapismeretek bővítésére irányult a stíriai metélttel, csokis spagettivel, madártejjel, zserbóval, amerikai palacsintával, piskóta krémes, még krémesebb vállfajaival. A technológiai kritikák és őszinte fincorgások ( A Laci fel tudja dobni a palacsintát, miért ilyen sűrű a madártej, de csúnya ez a spagetti, nem elég édes a tészta) fogadására még nem voltam felnőve. Gyerekkorom kedvencei helyett igazából csak a nagyi palacsintája, az Erzsi néni madárteje madár nélkül, meg a mama mákos gubája volt a sláger. Jött a kreatív művész korszak. Kísérleteztem a karácsonyi, húsvéti díszítésekkel, kreatív képkinyomtatásokkal, de a mama verhetetlen ebben a műfajban. Majd jött a belsőépítészet, hogy az eufémizmus oltárán is áldozzunk. Avagy kreatív energiáimat hogy tudom hasznosítani és az üdülő felújítással a papás hétvégéket teljesebbé tenni. Ahol a papapa levese és paprikása, a nagyi palacsintája, a gyerekszobák, a bicikliút, a vizes játékok szimbiózisa ilyen páratlanul egészül ki a papa folyamatos animációjával.

Július eleji szombat reggel volt, amikor frissen, energiákkal telve felébredtem és megvilágosodtam miközben szemem a mennyezetet és a szoba falait pásztázták. Imádom ezeket a reggeleket. Pénteken még munka után kocsiba vágjuk magunkat a párommal, hogy szombaton reggel már a Balaton partján ébredjünk. Igazi adomány ez az üdülő. A szeparizációs törekvések belsőépítészeti fejleményei az NDKs balatoni tömegturizmusból fakadó igények ellátásának műemléke. Megszerzése több mint kalandos, hiszen a lakáscsere, lakásfelújítás, lakáscsere, lakásfelújítás, lakáscsere sajátos dinamikája ötvöződött párom szüleinek elszántságával. Fantasztikus, hogy van benne tér. Párom szülei nagyon sokat dolgoztak rajta, hogy a család birtokba vehesse és élvezze. Ezt a földszinti szobát is kitapétázták, kifestették és az előző tulajdonos otthagyott kihúzhatónak aposztrofált, inkább egy megtévedt vízágynak tűnő kanapéval és praktikumot nem, de helyet igénylő behemót kétajtós szekrénnyel berendezték.

Ahogy kinyitottam a szemem feltérképeztem a szobát. Az ággyal szemben egy-ki tudja- milyen anyagból készült falszerű, de egy ajtóval felszerelt építmény kanyarított le a szobából egy még egy kisebbet, egy legalább hat négyzetméteres szobának látszó egységet. Az előző évben még a kevésbé önálló csipetek vára volt, de önállóságuk az emeletre csalogatta fel őket, ahol három különálló szobába lehetett elbújni a felnőttek elől.

- Szerintem arra a szobára és a falra nincs szükségünk. Érdemes lenne egybe nyitni ezt a szobát és újratapétázni. - mondtam félhangosan az ébredező páromnak- Ha kivesszük a falat én újratapétázom- folytattam iszonyatosan bátram, pedig még nem is reggeliztem.

- Funér lemez - tippelt a párom és felkelt, hogy leellenőrizze.- könnyen eltávolítható.

- Kérdezzük meg a papádékat, hogy eltávolíthatjuk-e- léptem ki az ágyból, hogy terveim ne csak verbális síkon körvonalazódjanak.

Mire a párom öccse, mintha hívtuk volna, megérkezett, már a fal szakszerű széttépésén fáradoztunk. Nem volt visszaút. Nem vágytam semmire jobban, mint nyár közepén, a legnagyobb melegben új köntösbe öltöztetni a szobát. Bár a fal kiszedését a hirtelen ötlet vezérelte, de a felújításra már próbáltam szakmailag felkészülni. A párom papájának lebeszélése ellenére a tapétázás mellett döntöttem. Az elérhető szakirodalmak, brosúrák, jó tanácsok (a tapétázás két emberes munka, hozzá se kezdj; ezt a falat glettelni, vakolni is kell, te ehhez nem értesz, kár a nyarat erre pazarolni, úgysem jöttök annyit ide) alapján úgy döntöttem főzési tapasztalataimat bevetve fogok hozzá. Csak a legjobb alapanyagokból. Abból még egy amatőr is csodát csinálhat. Megvettem a legjobb tapétalemosót, a leszedhető, utánigazítható tapétát, tapétázást könnyítő folyadékot, az előre kikevert glettet, előre kikevert, csepegésmentes festéket, ecsetet, vakolókanalat, glettelő lapátot és két hétre levonultam a Balatonra. Sikerült az építési anyagaimmal és a felvonulás következményeivel az egész családot és házat sakkban tartanom. A nyár és az extra megpróbáltatások ellenére a család nemcsak nagyon jól viselte a rumlit, hanem szinte egyemeberként segítettek. Mivel a gyerekek éppen a Balatonon töltötték azt a hetet, reggelenként, délelőttönként, tapétát, pvc-t, padlószőnyeget távolítottunk el, gletteltünk, csiszoltunk, tapétáztunk, festettünk, délután pedig letekertünk a strandra. Első "szobafestőmázolótapétázó" munkámat még a lécet magasra tevő Gábor, párom öccse is magasra pontozta. Az Í-re a pontot egy férfias záróakkorddal, laminált padlózással tettük fel. Párom és a csipetek derekasan küzdöttek az elemekkel.

Bár a családi jóslatok szerint el kellett, hogy menjen a kedvem építőipari karrieremtől, de a következő tavasz egyik reggelén újra megvilágosodtam. Már nem emlékszem hol és milyen pozitúrában, de ismét hangosan gondolkodtam.

- Mivel a nyarakat többnyire a Balatonon töltjük, a Balatonon több hely jut a csipeteknek. – kezdtem hozzá gondolatmenetemhez, mert bár a párom a lakása két szobájából az egyiket a csipeteknek rendezte be, de álmaink és álmaik szerinti különszobát nem tudta biztosítani. – Ha a papádék megengednék, szívesen felújítanám a a gyerekek által használt szobákat. A Vivien által használt szoba felújítását már korábban elterveztem, mert erre a szobára a szüleidnek már nem maradt ereje. A télvégi vihar beáztatta Vilmos szobáját és a tapétának már csak megsárgult nyomai lefegnek az egyik falon. A harmadik szobát pedig nem érdemes kihagyni. Tanulva a múlt évből, az áprilisi, májusi hétévégéket céloznám be és mire itt a nyár már el is felejtjük a rumlit. Senkinek nem kell segítenie. – toldottam meg egy hathatós érvvel az egy szuszra eldarált kész tervet. – Egy vagy két szoba mindig lakható lesz, ha esteleg a csipetes hétvégén is jönnénk.

Párom talán mert ismer, hogy nem a levegőbe beszélek, talán mert tényleg jó ötletnek tartotta, gyorsan áldását adta második építészeti vállalkozásomnak. Még az sem lombozta le, hogy a padlózás munkájához férfias hozzáállást kívántam.

A terep- és anyagfelmérést követően Vilmos szobájával kezdtem a tapéta leszaggató, helyreállító munkálatokat, mert a beázás ezt tette a legtragikusabbá és az természet már némi előmunkálatot elvégzett. Vivien csodálatos volt. Annyira lázba hozta, hogy az ő szobája is rendbe lesz hozva, hogy minden műveletnél ott sertepertélt. Bár néha szóvá tette, hogy Vilmos csak nagynéha ellenőrzésre jön fel, de örömmel lefestette a szoba több mint felét.

Bár az építészeti magazinokban nem ezt a szobát fogják mutogatni az ilyen volt, ilyen lett rovatban, de az új lámpával, az új heverőkkel, az előző lakásom szőnyegével, takaróival kicsinosított kék-okkersága szoba valódi férfias kuckó lett, ahol akár Vilmos három barátja is elalhat, ha a kamaszkor ezt kívánja. A technológiai várakozási idők lehetővé tették egy másik szoba elkezdését. Vivien annyira izgatott volt, hogy a Viktor szobájával együtt már hozzákezdett a saját szobájában a tapéta beáztatásához és eltávolításához. Vktor, mint leendő gazda férfiasan kivette részét a tapétaszaggató műveletekből. Vivien ha megunta saját szobája kapirgászását átjött, hogy besegítsen a festésbe.

Vivien banánzöld-narancsszínű nőies csodája egy csodás zöld lámpát, zöld szőnyeget, narancssárga kanapét kapott.

A festés nem tökéletes és a szegélylécek, karnis még nincs felszerelve, de a tetőtér otthonos, tiszta, kényelmes lett. A párom és a gyerekek rengeteget segítettek. Megérte az anyagi és egyéb befektetést. Nagyon élveztem, ahogy mindenki támogatta, segítette az ötletemet és az eredményt is. Újra végig csinálnám! A népítélet pedig az idő föggvénye.

Tanulság: Mindenki alakítsa ki a saját mozaikmama szerepét és próbáljon abban ragyogni, amihez neki és a családnak kedve van. Koncentráljon arra, amiben örömét leli a család.

Gyerek érkezik a mozaikcsaládba

Weöres Sándor frappáns életképe aktuálisabb mint valaha. Bár korosztályom iskolás éveiben az volt a rendkívüli, ha valakinek elváltak voltak a szülei, ma már szinte csak azok szülei élnek együtt, akiknél győzött az optimizmus a tapasztalat fölött és a második generációs családjában teszi próbára a család intézményét, kísérletezik a genetikai sokszínűség érdekében. Ez a fajfenntartási ösztön nemcsak a társadalom, az orvostudomány elé állít kihívásokat, hanem sajátos növekedési pályára állította mi kis csonka családunkat is.

A gyönyörű tavaszi idő nemcsak a vitaminbázisunkat kezdte el gyarapítani, hanem ösztönzőleg hatott az önbizalmunkra is. Elérkezettnek láttuk a pillanatot, hogy a kerttel vívott harc egyik fontos csatáját megvívjuk és a gyerekes hétvégét a biciklizés, focizás, tollasozás mellett a kert újravarázsolásával töltsük. Még javában a csata közepén voltunk, amikor vasárnap este kivételesen nem a párom vitte haza a csipeteket a mamájukhoz, hanem Gizi, a párom exe jött el értük.
- Miért van erre szükség?- kérdeztem a páromat, hiszen tudtam, hogy sem ő, sem én nem ragaszkodunk az exével történő intenzív kapcsolattartáshoz köszönhetően a viharos elválás még viharosabb folytatásának.
- Színházba viszi a gyerekeket és így nem kellett az én időmet megrövidíteni. – Kaptam tömör magyarázatot, aminek a pragmatikussága előtt fejet kellett hajtanom.
De mint kiderült a színházi előadást megelőzte egy másik premier. Épp a primulákat ültettem nyakig földesen, amikor Gizi Silivel, az új párjától született negyedik gyermekével becsöngetett. Ránéztem az órámra, mert gyanús volt az időpont. Á, még csak fél hat. A csipetek a korai időpont és Sili miatt egy kicsit megzavarodva nem tudták mit csináljanak először. A mamájukat puszilják, a húgukat babusgassák, a papától köszönjenek el vagy öltözzenek át. Míg párom több kevesebb sikerrel próbálta a gyermekeket átöltöztetni, összepakolni a ruhájukat, én úgy döntöttem, hogy taktikailag helytelen lenne kertészjelmezben, nyakig sárosan megjelenni és sziklák árnyékában a primulákra hivatkozással próbáltam meg átvészelni a családegyesítés érzelem dús jeleneteit. De a gondolataim cikáztak. Mért jelent most meg? Eddig titok volt a baba. Bár már féléves volt, de mi nem tudhattunk hivatalosan róla és a gyerekeknek is megtiltotta, hogy beszéljenek róla. Próbáltam gondolataimat rendezni és eszembe jutott a jelenet, amikor közel egy éve először hallottam mozaikcsaládunk bővülésének lehetőségéről.

Gyönyörű nyári szerda délután volt és az egyébként karácsonykor, szilveszterkor is extra flikk-flakkokkal az életünket szomorító cégem élete is csendesebb mederben folyt, így egy szabad délutánt engedélyeztem magamnak. A szokásosnál is tempósabban tettem meg az utat, hogy a kertet még a csipetek érkezése előtt legyen időm meglocsolni és a vacsorát előkészíteni. Mire a multi-kulti jelmezemből a helyi kertész szerepébe vedlettem párom mamája is befejezte a vasalást és megszólított.
- Tudod, hogy a Gizi terhes?
- Nem, nem tudom. Honnan gondolod?
- Egy munkatársam mondta, hogy az ötödik hónapban van.
- A fiad tudja? Mert nekem nem említette.
- Nem tudom, mert én nem merem neki mondani. – kaptam választ a megdöbbent kérdésemre.
- Á, szerintem ez nem igaz, különben már hallottuk volna a gyerekektől. – Válaszoltam a szokásos kétkedésemmel, de az indoklásként elmesélt háttértörténet annyira valósnak tűnt, hogy egész este a csipeteket és a páromat tanulmányoztam pro és kontra érveket felsorakoztatva. Azt sem tudtam eldönteni, hogy terheljem –e ezzel a pletykának minősülő információval a párom életét, amit a tartásdíj pereskedéssel, csúsztatásokkal, nyomozásokkal színesített kapcsolata Gizivel eddig sem tett felhőtlenné.

A diplomácia érzékem hiánya legyűrte az empátiámat és úgy döntöttem, a végére járok.
- A mamádtól hallottam, hogy a Gizi terhes. – foglaltam össze tömören a pletykát, amikor végre kettesben lehettünk.
- Igen, tudom. A Karcsi már mesélte. De ez számunkra nem érdekes, a mi életünkön ez semmit nem változtat. – Á, innen a jól informáltság, gondoltam, mert Karcsi, a párom jó barátja egy utcában lakik Giziékkel.
- De mért nem hallottuk ezt a hírt a gyerekektől?
- A mamájuk megtiltotta nekik, gondolom a per miatt. – válaszolt a párom. Az egyébként sem az igazságra épített tanúvallomásának egyik építőköve a szülők, segítség nélkül élő elhagyott, elvált nő imidzsére épített, futott át az agyamon és beleborzongtam, hogy a bíróság egyetlen egy állításnak sem nézett utána, nem derítette ki, hogy a mami az új szerelem miatt lépett ki a házasságból, a párjával a párom lakása alatti lakásba költözött még a válás előtt és ezek szerint sikeres társult vállalkozásuknak eredménye is van.

Micsoda időzítés, zökkentem át a jelenbe. Amikor az utolsó tárgyalás volt még nem látszódott, hogy terhes. Mire kimondták a párom számára elmarasztaló ítéletet, már a kilencedik hónapban volt. Most fél évvel a szülés és az ítélet után az információ már nem használható fel. Viszont most már büszkén lehet mutogatni.

Minden jónak egyszer vége szakad, így röpke, számomra éveknek tűnő negyedóra alatt a csipetek Silivel a karjukon beültek mamájuk autójába és elmentek. Biztos, hogy a párom sem érezte jól magát ebben a szituációban, de igazából a gyermekeket sajnáltam. Milyen felnőttek válhatnak azokból a gyermekekből, akiket a mamájuk hazugságra kér, hogy felhasználhassa ezt a gyermekek apja ellen? Mit tehet az apuka, ha ezzel szembesül? A párom a maga disztingvált stílusában, számomra túl udvarias és helyzethez nem illő mértéktartással próbálta exét meggyőzni, hogy csúsztatásokkal, hazugságokkal ne terhelje a gyerekeket, de igyekezetének még nincs eredménye. A fenti történet három-négy éves, de a technológia nem, csak a történetek cserélődnek.

Mi a tanulság? Sohase manipuláld, használd fel a gyerekeket szüleik ellen. Akkor is tartsd magad ehhez az elvhez, ha rövid távú érdekeid látszólag ennek ellenkezőjét kívánnák. Gyereknevelésben nincs rövid táv.

Mobiltelefon a mozaikcsaládban...hogyan vágjuk el a 21 század köldökzsinórját?

Az internet, a tv, a telefon, a műholdak azt a csodát jelképezik, ami gyakorlatilag egyidejűvé tette a világot. Kevés ország él és tud élni ma igazi elszigeteltségben. Ideig-óráig az információáramlás késleltetésével, megakadályozásával, az emberek jogainak korlátozásával meg lehet fékezni egy ország integrálódását a világgazdaságba és a világközösségbe, de ez magában hordozza a forradalom kockázatát.
Bár a nyolcvanas évek végén a multinacionális vállalatok - igaz még nem Windows, hanem DOS alapon - már rendelkeztek belső levelező és csetelő rendszerrel és honosították meg magyarországi leányvállalataiknál COCOM lista ellenére, de az internet és a mobiltelefon szabadította fel teljesen a korlátokat. Ezek az eszközök már nemcsak a gazdasági, politikai élet szűk elitje számára elérhetőek. Pátosz nélkül állítható, hogy a világ legdemokratikusabb találmányaival sikerült világunkat gazdagítani. Gondolom a mobilcégek már nemcsak az óvodásokat, kisiskolásokat találták meg mint célcsoportot, hanem a magzatokat is, különben nehezen lenne magyarázható a magyarországi több mint száztíz százalékos penetráció (elterjedtség). Egész biztos, hogy a köldökzsinórt felváltotta a zsinórnélküli kommunikáció.

Az információs forradalom eredményeként a mobiltelefon berrobant a családok mindennapi életébe átírva a mozaikcsaládok mikroközösségének normáit, viselkedési szokásait is. Bárcsak az etikai kódexek is berobbantak volna. Párom a szabad döntés és szabad piac híve, így a már hétéves gyermekek kezébe adott tömegpusztító fegyver ( akkor még a mama használt telefonja, azóta zsebpénzből kigazdálkodott újabb és újabb csodamasinák) sem tiltott, csak korlátok közé szorított.
- Politikai korlát nincs: a telefon használható.
- Társadalmi korlát van: étkezés közben nem szabad telefonálni, telefont felvenni.
- Gazdasági korlát van: papa nem fizeti a telefont és hála a mobilcégek árpolitikájának külföldön luxus a használata.

Ami egyfelől rossz hír, másfelől a tabu a telefon külföldön szabály a külföldi utazásokat még üdítőbb szinfolttá teszi. Bármilyen hihetetlen, sem a párom, sem én nem hiányoljuk az életünkből a helyszíni közvetítéseket az életünk fontos eseményeiről (mit ettetek? mit csináltok? Mit fogtok csinálni? Kivel vagytok?). A párom gondos apa. Megkockáztatom, gondosabb mint némely mama és ez a gondosság nemcsak nagyítóval látható. Miért aggódik ennyire a mamájuk?- cikáznak gondolataim míg némán, ma már azt mondhatom póker arccal és mosolyogva végigasszisztálom az alapos és rendszeres nyomozó munkát - Akkor nem aggódott, amikor egy-egy hétvégi síelés kedvéért itthon hagyta beteg kislányát?

Imádunk utazni a párommal és szerencsére az elmúlt években nemcsak kettesben, de a gyerekekkel felpakolva is volt szerencsénk barangolni Európában. Óriási élmény bemutatni egy olyan szegletét a világnak, ahol már voltunk, számunkra sokat jelentett. Két évvel ezelőtt nyáron, Toscanára esett a választásunk. Büszkék voltunk a választásunkra, a szervezésünkre. Szép városok, szuper nyári idő, kemping, tenger és a megunhatatlan tiramisu, rák... és ami legalább ilyen fontos, nincs mobilozás. Sikerült egy egyterűvel kényelmesen megtennünk a tervezett kirándulást és remek ötletnek bizonyult a kempingezés is. A karib tengerre emlékeztető fehér homokos tengerpart és a csodálatos dolomitokbeli via ferrata igazi koronája volt utunknak. Minden tökéletesen sikerült, vallottuk be elégedetten egymásnak az utolsó este.

Szép, szép a kirándulás. de a csúcspont, az összegés. Mi alig várjuk, hogy megkérdezhessük, mi volt a legjobb. A csipetek, alig várják, hogy lelkesen elmesélhessék nekünk, kinek, mi tetszett a legjobban. Szombat délután volt, amikor a Balaton felé robogtunk, hogy a nagyi felejthetetlen palacsintájával és a papapa paprikásával méltón celebráljuk megérkezésünket, amikor elérkezett ez a pillanat. Ömlött a szó a fiatalságból: Firenze, a homokos tengerpart, a biciklizés Luccában, Siena, a tiramisu, a rák, a fagyi, ...amikor megcsörrent Vilmos telefonja. A mama volt.

Tyű de gyors volt a mama. Épp hogy egy órája léptünk át a határon. Még várhatott volna egy órácskát- gondoltam kicsit bosszúsan. Mint a forgatókönyvekben: a csendet vágni lehetett. Aki éppen nem telefonált, várta, hogy sorra kerüljön és az illem az illem, ha valaki telefonál a kocsiban, nem zajongunk. Mi a párommal csak egyszerűen le voltunk forrázva és ezért némultunk el. Bár jó hallani, hogy a gyerekek lelkesen mesélnek a kirándulásról, de rossz hallani a válaszokból kiköveztethető és a mobil tökéletes hangszórójának köszönhetően még az egyterű elejében is tisztán hallható kérdéseket, ami tapasztalatunk szerint később jól felhasználható ellenünk egy kritikus pillanatban. Egyébként is. Ez az élmény először a miénk kell, hogy legyen.

- Merre vagytok? - hallottuk a mama hangját.
- Papa hol vagyunk? - érdezte Vilmos
- A balatoni úton, 20 perc és odaérünk a nagyiékhoz.- válaszolt a párom
- Most megyünk a mamiékhoz és holnap megyünk vissza Pestre- közvetített Vilmos
- Ki van ott? Tünde is ott van? Merre jártatok? Mit láttatok? Hány napot voltatok ott? Ettetek rendesen? Mit ettetek? Hol ettetek? Hol aludtatok? Ott hány napot voltatok? Jól éreztétek magatokat?–Pörögtek a szokásos kérdések és a válaszok. - Ilyen lehet egy jó kihallgató tiszt a CIA-nal gondoltam nem kevés szarkazmussal.
Már úgy tűnt, hogy a legkellemetlenebb kellemetlenjén, a nagyon szeretlek tündérbogaramra, nagyon hiányzol csillagvirágomra adott én is, te is válaszon és az ehhez kapcsolódó megpróbáltatáson túl vagyunk, így maradt még másfél napunk a tíz perc alatt lerombolt idill helyreállítására, amikor a mama aktuális párjának átadta a telefont és az egész bájcsevely kezdődött elölről a férfival. Azzal a férfival, akivel az elsöprő szerelem magyarázatával pikk-pakk összebútorozott és aki a három nőtől született három gyermekét pici korában otthagyta, de párom gyermekeit sajátjaként akarja szeretni. Így sikerült végighallgatni, a mennyire hiányoztok, üres nélkületek a lakás, mikor jöttök már haza, nagyon szeretlek benneteket és Sili ( a nyolc hónapos közös gyerkőc) is szeretne veletek beszélni (ahogy a nyolc hónaposak az útibeszámolókat meg szokták beszélni) egészen biztos őszinte frázisait.
Én bár teljesen le voltam bénulva, mert a tapintatlanság e szintje fokozva az egyterű kényszerű összezártságával nehezen emészthető fehér ember számára , de megpróbáltam párbeszédet imitálni a párommal, hogy ki tudjuk kapcsolni magunkból a hangokat és az azt kísérő sokkoló élményt. A válaszaiból éreztem, hogy a nagy önuralom nagyon nagy szomorúságot próbált palástolni. Gyorsan megérkeztünk és a nagyiék, a Balaton elsöpörte a csipetek mamás, Lacis, Silis hangulatát, de a jelenet örökké belénk maródott.

A mobil természetesen azóta is életünk szerves része. Az idő múlásával az egyre inkább függetlenedő kiskamaszok már sokkal tapintatosabban, diszkrétebben telefonálnak és megtanulták a kikapcsoló gomb használatával időlegesen elvágni a 21 század köldökzsinórját.
A párom a hátrányból előnyt kovácsolt. Mivel nem tudta meggyőzni mamájukat, hogy kezelje a papás hétvégéket tapintatosabban, így a párom harcmodorát felvéve ő is rendszeresen él a korlátok nélküli telefonálás fegyverével.

Mi a tanulság? Bízzál a gyerekek ösztönében a mobiltelefonálás etikettjét illetően. Ők lesznek az elsők, akik a 21. század köldökzsinórját először elvágják és a mamával történő kommunikációt helyes mederben tartják.

Pénzügyek egy mozaikcsaládban

Szeretem a péntek esti vacsorákat. Ha szerencsénk van, a munkánkból semmit sem vonszolunk át a hétvégére és igazán izgalmas hétvégi programokkal lehet gondolatban eljátszadozni, relaxálni, koccintani egy pohár porral. Az igazán kellemes hosszú hétvégéken el lehet indulni egy kirándulásra és lehet szervezni a hétvégi programot. Ez a békebeli forgatókönyv természetesen majdnem minden porcikájában gellert kaphat, ha a péntek délutánnal nem csak a hétvége reménye, hanem a csipetek is berobbannak a lakásba az apás hétvége főszereplőiként. A relaxálást, a koccintást törölhetjük a szótárból, a programtervezés a gyermekek körül forog. A párom, a vérbeli animátor minden hétvégének két-három konkrét ötlettel és az üzletfolytonosság szellemében B tervvel illetve esőnappal készül, hogy a hitetetlen energiákat mederbe, a korakamaszkori mélázás vagy a tv csábítása elől az aktivitás irányába lendítse a társulatot.


Bár el kell ismerni, ennek a mozaikgenerációnak nincs könnyű dolga. Adaptációs és asszimilációs kézségüket még inkább tökélyre kell fejleszteni, mint a nyolcvanas évek erdélyi magyarságának. Bár nekik nem a hús és vaj adagjukért kell hosszú sorállásokkal megküzdeni, mint elszakadt magyarjainknak kellett, de alkalmazkodni kell a helyi szokásokhoz, értékrendhez, minőséghez, napirendhez. De mivel asszimilációs technikájuk kifinomult, így pontosan tudják hol ,mit kaphatnak, kapnak. Mi hol van tárolva az ottani és itteni gyerekszobában. Ki segít nekik házit csinálni. Ki ad nekik nagyobb önállóságot. Kit lehet jobban vagy kevésbé manipulálni. Hol ehetnek, hol nem ehetnek csokit. Hol nézhetnek tévét, hon nem nézhetnek tévét.

De a jetleggel még nekik is meg kell küzdeni. Az apás hétvége a háborús övezetté nyilvánítással kezdődik, miután a gránátszilánkként széthulló cipők, iskolatáskák, kabátok, biciklik, labdák és az egymást hangerőben túllicitáló csipetcsapat hanghatásaival kísért harci cselekmények befejeződnek. Ez a műszakváltós jetleg gyakran két-három órát is eltart péntekenként, amíg papájuk kiegyensúlyozottabb világába igazán megérkeznek és a háború kirobbantói átalakulnak gyerekekké. Az eddigi tapasztalatok szerint mire a vacsorához körbeüljük az asztalt, a csipet csapat éhessé és kezelhetővé válik.

Ez a májusi péntek este nagyon kellemes volt, amikor a kilenc éves ikreket és a hat éves Vivien t kicsit késve, de nagyon éhesen meghozta a párom az úszóiskolából fél nyolc körül. Már készen voltam a vacsorával, így gyorsan asztalhoz lehetett ültetni az edzés után még feltöltöttebb Duracell nyuszikat. Szokás szerint Viktor győzött az elsőnek és a legtöbbet kell szedni a tojásos galuskából játékban és csak a párom volt képes az ikrek összeakadt agancsait kibogozni és Vivient, mint az ő kishercegnőjét előnyhöz juttatni e nemes versenyben. Ha már Viktort sikerült így megfosztani a győzelmi mámortól, természetesen ő vitte a szót. Párom aki hisz az emberek teljes szabadságában általában csak a nagyon öncélú, az agresszív vagy a stilárisan pongyola esetekben fékezte, fékezi meg gyerekeit. Taktikusan rábízta Vilmosra, hogy az örök ikerharc szellemében kordába tartsa Vilmost.

Minden vacsorában tetten érhető a pillanat, amikor a világ kitárul és a hirtelen az evésen kívül más is fontossá válhat. Itt is bekövetkezett. A gyerekek egymásra néztek és Viktor minden bevezető nélkül azt mondta:
- A nyáron úszótáborba akarunk menni.
- Nagyszerű, menjetek. – Mondta a párom – Beszéljétek meg a mamával.
- A Laci bá azt mondta, hogy ezt te fizeted. – informált minket a Vivien.
- Ki az a Laci bá? Mi köze hozzá, hogy én milyen nyári programot fizetek. – és láttam, hogy az idegessége ellenére reménykedik hogy a témát sikerül gyorsan lezárni.
- Az edző, aki vezeti a tábort – mondta Vilmos és felugrott, hogy a tábor reklám szórólapját az apja orra alá nyomja. Egy hét, negyvenezer forint fejenként és a mama gyöngybetűivel odapingálva : PAPA, láttam a papíron.
- A Laci bának semmi köze, hogy én mit fizetek. Ha szeretnétek menni, beszéljétek meg a mamával. Én nem fogom kifizetni a tábort. – A párom csak egy kicsit tűnt reményvesztettnek, hiszen álláspontja férfiakhoz illően tömör és egyértelműen volt, de kihagyta a számításból, hogy az éhséggel már nem küzdő csipetek iszonyatos kitartóak és fel vannak vértezve rengetek okos és jó tanáccsal. A gyermekek normál üzemmódban is megpróbálják folyamatosan túllicitálni egymást, de általában egymással versengve. Most egymást kiegészítve nem kis hangerővel kezdték el felsorakozatni az „érveiket”.
- Te soha nem fizetsz semmit.
- Minden ruhánkat a mami veszi
- Te soha nem viszel minket sehova. A mami visz el minket síelni, az Adriára
- Te soha nem veszel még egy bugyit sem
- A maminak nincs elég pénze, neked is kéne már valamit fizetni.
Tyűha. Ennek a pergőtűznek a fele sem tréfa. Ebből nehéz lesz jól kijönnünk, gondoltam, mert a gyerekek indulatosak voltak és érdekesen informáltak. Nyilván ennek egyik oka, hogy a párom elvei nem engedik, hogy pénzügyekkel, különösen volt párjával kapcsolatos pénzügyekkel, nehézségekkel terhelje a gyerekeket és hogy egyetlen rossz szót is szóljon a volt párjáról a gyerekei előtt. Hát ennyit az elvekről, gondoltam, és úrilányos távolságtartásom kezdett szétporladni. De hiszen a párom fix összegű, a kívánt 50%-nál nagyobb arányú gyerektartást fizet a három gyerkőc után, pedig a gyerkőcök idejük egyharmadát a papájukkal töltik. Bár a mami még a válás kimondása előtt az elköltözése hetében összeköltözött új párjával (akitől azóta egy újabb lánya született), de a segélyt felveszi egyedülállónak titulálva magát és kapja a családi pótlékot. A mami egy budai csili-vili panorámás lakásban lakik. A mami teljes ellátásos, fürdőmedencés szállodába viszi a gyerekeket a horvát tengerpartra minden nyáron. A mami nem dolgozik, hanem főállású fizetett anyaként van otthon, de ebbe a főzés, vasalás vagy a ruhák zoknik, pólók megvarrása már nem fér bele. Testen kívüli érzés volt. Nem, ez nem lehet. Ez nem itt és nem velünk történik.
- Te is járulj hozzá az életünkhöz. – mondta Viktor – Ok. Tehát nem álmodom és nem is hibbantam meg. Legalább egy gonddal kevesebb. De akkor ez igaz. A párom csak hallgatta a gyermekeit, én pedig próbáltam racionális információkkal meggyőzni őket.
- A papa gyermektartást fizet minden hónapban a maminak, hogy ruhát vegyen nektek, hogy nyaraljatok, teleljetek vagy táborba menjetek. É nyílván az addicionális információkkal nem terhelhettem őket.
- Gyerektartást?- kérdezte Viktor. Jól látszott, hogy ez új információ volt. Bár abból nagyon jól fel volt készülve miket ad nekik a mami, de arra már nem voltak felkészítve, hogy miből.
- Igen, minden hónapban fizetek neki egy havi összeget, hogy ellásson benneteket. - A párom ízlése és elvei szerint próbálta a mondataimat megerősíteni, habár minden jel szerint a mamájuk ezt a szabályt többszörösen, szándékosan megszegte, de jól láthatóan a párom az elszabadult indulatok ellenére is próbált az elveihez hű maradni.
- Mennyit fizetsz?- Kérdezte Vilmos, aki gyermeki éleslátással és pragmatizmussal próbálta feldolgozni ezt a számára új körülményt.
- Hogyan fizeted? Borítékban?- kérdezte vádlón Vivien a maga 6 évével. (Igazság szerint ekkor még nem volt hat éves sem)
- Annyit fizetek, amennyiben megállapodtunk, és átutalással fizetem- Válaszolta a párom és nem volt felhőtlen a mosoly az arcán. Pontosan tudta, hogy ha valakire haragudnia kell, azok nem az imádott gyermekei. Ők csak eszközök. Inkább azt fájlalta, hogy a jelek szerint lőttek a péntek estének, de még a hétvége jó hangulata is veszélyben forgott. Ez az., gondoltam, végre minden információt megkaptak és lezárhatjuk ezt a családiasnak nem tekinthető beszélgetést. Nagyon tévedtem, mert a gyerekek nagyon fel voltak tüzelve.
- Nem hiszem el. Bizonyítsd be! - kiabált Vivien a tőle fél méterre ülő papájának.
- Minden átutalásról van egy kivonat.
- Mutasd meg. – mondta Vivien, aki nem hagyta magát meggyőzetni.
- Nincs itthon, a munkahelyemen van.
- Akkor most azonnal menjünk be a munkahelyedre- erőszakoskodott tovább Vivien. Ekkor Vilmos, aki érdekképviseletben erősebb mint a vasas szakszervezet és a Bárándy ügyvédi iroda az igazságügy miniszter fiúval megspékelve, folytatta a rohamot.
- Miért, te milyen táborba akarsz befizetni minket?
- Én nem szeretnélek olyan táborba befizetni benneteket, ahol nem lehetek veletek. Én nem másokra szeretnélek bízni benneteket, hanem olyan programot szervezek, ahol együtt lehetünk. Szeretnélek elvinni benneteket a kézműves táborba, megyünk a nagyiékhoz a Balatonra.
A Viktor volt , aki először rájött, hogy papája hajthatatlan és a gyerekszobába ment. Mivel Vilmos szereti ugyanazokat a dolgokat többször megismételni egyrészt a hatás kedvéért, másrészt hadarása kompenzációra készteti, így a fenti párbeszéd és érvek még megismétlődtek 4-5 különböző forgatókönyvvel és a Vilmos részéről egyre durvább formában. Vivien egy darabig ott ült, majd ő is belátta a papa döntésének véglegességét. Végül a párom egy végérvényes nemmel lezárta a vitát Vilmossal és a fürdésre terelte a szót.

A gyerekek végül nem voltak az úszótáborban, mert a mamájuk csak egy tábor kiválasztását engedélyezte és a csipetek az iskolai tábort választották. A kézműves táborban olyan jól érezték magukat, hogy még három évig visszajártak bőrkulcstartót, agyagedényeket készíteni, dacára a puritán körülményeknek. Míg mamájuk a horvát tengerpartra, teljes ellátásos szállodába vitte, mi a nagyiékhoz, a Balatonra vittük a gyerekeket.

A párom megpróbálta meggyőzni volt párját, hogy sem pénzügyekkel, sem csúsztatásokkal nem szabad a gyermekeket terhelni, de úgy tűnk tanítása nem hullott termékeny talajra. Mi reménykedünk az idő és a következetesség erejében.

A gyerekek azóta megtanultak valós érvekkel vitázni, beszélgetni, ha szeretnék meggyőzni papájukat és természetesen egyre inkább kezdik elfogadni papájuk szemléletét és a lehetőségeket. A papájuk minden alkalommal egyezteti velük a nyári, téli programokat és a múlt nyáron vitorlástáborba is befizette őket.

Mi a tanulság számomra? Soha egyetlen rossz szót se szólj párod volt párjáról, ne használd fel a gyermekeket semmilye morális és pénzügyi vitában, ne terheld őket hazugságokkal! Inkább hallgass, ha nem akarod őket az igazsággal terhelni!!!