Gyerek érkezik a mozaikcsaládba

Weöres Sándor frappáns életképe aktuálisabb mint valaha. Bár korosztályom iskolás éveiben az volt a rendkívüli, ha valakinek elváltak voltak a szülei, ma már szinte csak azok szülei élnek együtt, akiknél győzött az optimizmus a tapasztalat fölött és a második generációs családjában teszi próbára a család intézményét, kísérletezik a genetikai sokszínűség érdekében. Ez a fajfenntartási ösztön nemcsak a társadalom, az orvostudomány elé állít kihívásokat, hanem sajátos növekedési pályára állította mi kis csonka családunkat is.

A gyönyörű tavaszi idő nemcsak a vitaminbázisunkat kezdte el gyarapítani, hanem ösztönzőleg hatott az önbizalmunkra is. Elérkezettnek láttuk a pillanatot, hogy a kerttel vívott harc egyik fontos csatáját megvívjuk és a gyerekes hétvégét a biciklizés, focizás, tollasozás mellett a kert újravarázsolásával töltsük. Még javában a csata közepén voltunk, amikor vasárnap este kivételesen nem a párom vitte haza a csipeteket a mamájukhoz, hanem Gizi, a párom exe jött el értük.
- Miért van erre szükség?- kérdeztem a páromat, hiszen tudtam, hogy sem ő, sem én nem ragaszkodunk az exével történő intenzív kapcsolattartáshoz köszönhetően a viharos elválás még viharosabb folytatásának.
- Színházba viszi a gyerekeket és így nem kellett az én időmet megrövidíteni. – Kaptam tömör magyarázatot, aminek a pragmatikussága előtt fejet kellett hajtanom.
De mint kiderült a színházi előadást megelőzte egy másik premier. Épp a primulákat ültettem nyakig földesen, amikor Gizi Silivel, az új párjától született negyedik gyermekével becsöngetett. Ránéztem az órámra, mert gyanús volt az időpont. Á, még csak fél hat. A csipetek a korai időpont és Sili miatt egy kicsit megzavarodva nem tudták mit csináljanak először. A mamájukat puszilják, a húgukat babusgassák, a papától köszönjenek el vagy öltözzenek át. Míg párom több kevesebb sikerrel próbálta a gyermekeket átöltöztetni, összepakolni a ruhájukat, én úgy döntöttem, hogy taktikailag helytelen lenne kertészjelmezben, nyakig sárosan megjelenni és sziklák árnyékában a primulákra hivatkozással próbáltam meg átvészelni a családegyesítés érzelem dús jeleneteit. De a gondolataim cikáztak. Mért jelent most meg? Eddig titok volt a baba. Bár már féléves volt, de mi nem tudhattunk hivatalosan róla és a gyerekeknek is megtiltotta, hogy beszéljenek róla. Próbáltam gondolataimat rendezni és eszembe jutott a jelenet, amikor közel egy éve először hallottam mozaikcsaládunk bővülésének lehetőségéről.

Gyönyörű nyári szerda délután volt és az egyébként karácsonykor, szilveszterkor is extra flikk-flakkokkal az életünket szomorító cégem élete is csendesebb mederben folyt, így egy szabad délutánt engedélyeztem magamnak. A szokásosnál is tempósabban tettem meg az utat, hogy a kertet még a csipetek érkezése előtt legyen időm meglocsolni és a vacsorát előkészíteni. Mire a multi-kulti jelmezemből a helyi kertész szerepébe vedlettem párom mamája is befejezte a vasalást és megszólított.
- Tudod, hogy a Gizi terhes?
- Nem, nem tudom. Honnan gondolod?
- Egy munkatársam mondta, hogy az ötödik hónapban van.
- A fiad tudja? Mert nekem nem említette.
- Nem tudom, mert én nem merem neki mondani. – kaptam választ a megdöbbent kérdésemre.
- Á, szerintem ez nem igaz, különben már hallottuk volna a gyerekektől. – Válaszoltam a szokásos kétkedésemmel, de az indoklásként elmesélt háttértörténet annyira valósnak tűnt, hogy egész este a csipeteket és a páromat tanulmányoztam pro és kontra érveket felsorakoztatva. Azt sem tudtam eldönteni, hogy terheljem –e ezzel a pletykának minősülő információval a párom életét, amit a tartásdíj pereskedéssel, csúsztatásokkal, nyomozásokkal színesített kapcsolata Gizivel eddig sem tett felhőtlenné.

A diplomácia érzékem hiánya legyűrte az empátiámat és úgy döntöttem, a végére járok.
- A mamádtól hallottam, hogy a Gizi terhes. – foglaltam össze tömören a pletykát, amikor végre kettesben lehettünk.
- Igen, tudom. A Karcsi már mesélte. De ez számunkra nem érdekes, a mi életünkön ez semmit nem változtat. – Á, innen a jól informáltság, gondoltam, mert Karcsi, a párom jó barátja egy utcában lakik Giziékkel.
- De mért nem hallottuk ezt a hírt a gyerekektől?
- A mamájuk megtiltotta nekik, gondolom a per miatt. – válaszolt a párom. Az egyébként sem az igazságra épített tanúvallomásának egyik építőköve a szülők, segítség nélkül élő elhagyott, elvált nő imidzsére épített, futott át az agyamon és beleborzongtam, hogy a bíróság egyetlen egy állításnak sem nézett utána, nem derítette ki, hogy a mami az új szerelem miatt lépett ki a házasságból, a párjával a párom lakása alatti lakásba költözött még a válás előtt és ezek szerint sikeres társult vállalkozásuknak eredménye is van.

Micsoda időzítés, zökkentem át a jelenbe. Amikor az utolsó tárgyalás volt még nem látszódott, hogy terhes. Mire kimondták a párom számára elmarasztaló ítéletet, már a kilencedik hónapban volt. Most fél évvel a szülés és az ítélet után az információ már nem használható fel. Viszont most már büszkén lehet mutogatni.

Minden jónak egyszer vége szakad, így röpke, számomra éveknek tűnő negyedóra alatt a csipetek Silivel a karjukon beültek mamájuk autójába és elmentek. Biztos, hogy a párom sem érezte jól magát ebben a szituációban, de igazából a gyermekeket sajnáltam. Milyen felnőttek válhatnak azokból a gyermekekből, akiket a mamájuk hazugságra kér, hogy felhasználhassa ezt a gyermekek apja ellen? Mit tehet az apuka, ha ezzel szembesül? A párom a maga disztingvált stílusában, számomra túl udvarias és helyzethez nem illő mértéktartással próbálta exét meggyőzni, hogy csúsztatásokkal, hazugságokkal ne terhelje a gyerekeket, de igyekezetének még nincs eredménye. A fenti történet három-négy éves, de a technológia nem, csak a történetek cserélődnek.

Mi a tanulság? Sohase manipuláld, használd fel a gyerekeket szüleik ellen. Akkor is tartsd magad ehhez az elvhez, ha rövid távú érdekeid látszólag ennek ellenkezőjét kívánnák. Gyereknevelésben nincs rövid táv.

Mobiltelefon a mozaikcsaládban...hogyan vágjuk el a 21 század köldökzsinórját?

Az internet, a tv, a telefon, a műholdak azt a csodát jelképezik, ami gyakorlatilag egyidejűvé tette a világot. Kevés ország él és tud élni ma igazi elszigeteltségben. Ideig-óráig az információáramlás késleltetésével, megakadályozásával, az emberek jogainak korlátozásával meg lehet fékezni egy ország integrálódását a világgazdaságba és a világközösségbe, de ez magában hordozza a forradalom kockázatát.
Bár a nyolcvanas évek végén a multinacionális vállalatok - igaz még nem Windows, hanem DOS alapon - már rendelkeztek belső levelező és csetelő rendszerrel és honosították meg magyarországi leányvállalataiknál COCOM lista ellenére, de az internet és a mobiltelefon szabadította fel teljesen a korlátokat. Ezek az eszközök már nemcsak a gazdasági, politikai élet szűk elitje számára elérhetőek. Pátosz nélkül állítható, hogy a világ legdemokratikusabb találmányaival sikerült világunkat gazdagítani. Gondolom a mobilcégek már nemcsak az óvodásokat, kisiskolásokat találták meg mint célcsoportot, hanem a magzatokat is, különben nehezen lenne magyarázható a magyarországi több mint száztíz százalékos penetráció (elterjedtség). Egész biztos, hogy a köldökzsinórt felváltotta a zsinórnélküli kommunikáció.

Az információs forradalom eredményeként a mobiltelefon berrobant a családok mindennapi életébe átírva a mozaikcsaládok mikroközösségének normáit, viselkedési szokásait is. Bárcsak az etikai kódexek is berobbantak volna. Párom a szabad döntés és szabad piac híve, így a már hétéves gyermekek kezébe adott tömegpusztító fegyver ( akkor még a mama használt telefonja, azóta zsebpénzből kigazdálkodott újabb és újabb csodamasinák) sem tiltott, csak korlátok közé szorított.
- Politikai korlát nincs: a telefon használható.
- Társadalmi korlát van: étkezés közben nem szabad telefonálni, telefont felvenni.
- Gazdasági korlát van: papa nem fizeti a telefont és hála a mobilcégek árpolitikájának külföldön luxus a használata.

Ami egyfelől rossz hír, másfelől a tabu a telefon külföldön szabály a külföldi utazásokat még üdítőbb szinfolttá teszi. Bármilyen hihetetlen, sem a párom, sem én nem hiányoljuk az életünkből a helyszíni közvetítéseket az életünk fontos eseményeiről (mit ettetek? mit csináltok? Mit fogtok csinálni? Kivel vagytok?). A párom gondos apa. Megkockáztatom, gondosabb mint némely mama és ez a gondosság nemcsak nagyítóval látható. Miért aggódik ennyire a mamájuk?- cikáznak gondolataim míg némán, ma már azt mondhatom póker arccal és mosolyogva végigasszisztálom az alapos és rendszeres nyomozó munkát - Akkor nem aggódott, amikor egy-egy hétvégi síelés kedvéért itthon hagyta beteg kislányát?

Imádunk utazni a párommal és szerencsére az elmúlt években nemcsak kettesben, de a gyerekekkel felpakolva is volt szerencsénk barangolni Európában. Óriási élmény bemutatni egy olyan szegletét a világnak, ahol már voltunk, számunkra sokat jelentett. Két évvel ezelőtt nyáron, Toscanára esett a választásunk. Büszkék voltunk a választásunkra, a szervezésünkre. Szép városok, szuper nyári idő, kemping, tenger és a megunhatatlan tiramisu, rák... és ami legalább ilyen fontos, nincs mobilozás. Sikerült egy egyterűvel kényelmesen megtennünk a tervezett kirándulást és remek ötletnek bizonyult a kempingezés is. A karib tengerre emlékeztető fehér homokos tengerpart és a csodálatos dolomitokbeli via ferrata igazi koronája volt utunknak. Minden tökéletesen sikerült, vallottuk be elégedetten egymásnak az utolsó este.

Szép, szép a kirándulás. de a csúcspont, az összegés. Mi alig várjuk, hogy megkérdezhessük, mi volt a legjobb. A csipetek, alig várják, hogy lelkesen elmesélhessék nekünk, kinek, mi tetszett a legjobban. Szombat délután volt, amikor a Balaton felé robogtunk, hogy a nagyi felejthetetlen palacsintájával és a papapa paprikásával méltón celebráljuk megérkezésünket, amikor elérkezett ez a pillanat. Ömlött a szó a fiatalságból: Firenze, a homokos tengerpart, a biciklizés Luccában, Siena, a tiramisu, a rák, a fagyi, ...amikor megcsörrent Vilmos telefonja. A mama volt.

Tyű de gyors volt a mama. Épp hogy egy órája léptünk át a határon. Még várhatott volna egy órácskát- gondoltam kicsit bosszúsan. Mint a forgatókönyvekben: a csendet vágni lehetett. Aki éppen nem telefonált, várta, hogy sorra kerüljön és az illem az illem, ha valaki telefonál a kocsiban, nem zajongunk. Mi a párommal csak egyszerűen le voltunk forrázva és ezért némultunk el. Bár jó hallani, hogy a gyerekek lelkesen mesélnek a kirándulásról, de rossz hallani a válaszokból kiköveztethető és a mobil tökéletes hangszórójának köszönhetően még az egyterű elejében is tisztán hallható kérdéseket, ami tapasztalatunk szerint később jól felhasználható ellenünk egy kritikus pillanatban. Egyébként is. Ez az élmény először a miénk kell, hogy legyen.

- Merre vagytok? - hallottuk a mama hangját.
- Papa hol vagyunk? - érdezte Vilmos
- A balatoni úton, 20 perc és odaérünk a nagyiékhoz.- válaszolt a párom
- Most megyünk a mamiékhoz és holnap megyünk vissza Pestre- közvetített Vilmos
- Ki van ott? Tünde is ott van? Merre jártatok? Mit láttatok? Hány napot voltatok ott? Ettetek rendesen? Mit ettetek? Hol ettetek? Hol aludtatok? Ott hány napot voltatok? Jól éreztétek magatokat?–Pörögtek a szokásos kérdések és a válaszok. - Ilyen lehet egy jó kihallgató tiszt a CIA-nal gondoltam nem kevés szarkazmussal.
Már úgy tűnt, hogy a legkellemetlenebb kellemetlenjén, a nagyon szeretlek tündérbogaramra, nagyon hiányzol csillagvirágomra adott én is, te is válaszon és az ehhez kapcsolódó megpróbáltatáson túl vagyunk, így maradt még másfél napunk a tíz perc alatt lerombolt idill helyreállítására, amikor a mama aktuális párjának átadta a telefont és az egész bájcsevely kezdődött elölről a férfival. Azzal a férfival, akivel az elsöprő szerelem magyarázatával pikk-pakk összebútorozott és aki a három nőtől született három gyermekét pici korában otthagyta, de párom gyermekeit sajátjaként akarja szeretni. Így sikerült végighallgatni, a mennyire hiányoztok, üres nélkületek a lakás, mikor jöttök már haza, nagyon szeretlek benneteket és Sili ( a nyolc hónapos közös gyerkőc) is szeretne veletek beszélni (ahogy a nyolc hónaposak az útibeszámolókat meg szokták beszélni) egészen biztos őszinte frázisait.
Én bár teljesen le voltam bénulva, mert a tapintatlanság e szintje fokozva az egyterű kényszerű összezártságával nehezen emészthető fehér ember számára , de megpróbáltam párbeszédet imitálni a párommal, hogy ki tudjuk kapcsolni magunkból a hangokat és az azt kísérő sokkoló élményt. A válaszaiból éreztem, hogy a nagy önuralom nagyon nagy szomorúságot próbált palástolni. Gyorsan megérkeztünk és a nagyiék, a Balaton elsöpörte a csipetek mamás, Lacis, Silis hangulatát, de a jelenet örökké belénk maródott.

A mobil természetesen azóta is életünk szerves része. Az idő múlásával az egyre inkább függetlenedő kiskamaszok már sokkal tapintatosabban, diszkrétebben telefonálnak és megtanulták a kikapcsoló gomb használatával időlegesen elvágni a 21 század köldökzsinórját.
A párom a hátrányból előnyt kovácsolt. Mivel nem tudta meggyőzni mamájukat, hogy kezelje a papás hétvégéket tapintatosabban, így a párom harcmodorát felvéve ő is rendszeresen él a korlátok nélküli telefonálás fegyverével.

Mi a tanulság? Bízzál a gyerekek ösztönében a mobiltelefonálás etikettjét illetően. Ők lesznek az elsők, akik a 21. század köldökzsinórját először elvágják és a mamával történő kommunikációt helyes mederben tartják.

Pénzügyek egy mozaikcsaládban

Szeretem a péntek esti vacsorákat. Ha szerencsénk van, a munkánkból semmit sem vonszolunk át a hétvégére és igazán izgalmas hétvégi programokkal lehet gondolatban eljátszadozni, relaxálni, koccintani egy pohár porral. Az igazán kellemes hosszú hétvégéken el lehet indulni egy kirándulásra és lehet szervezni a hétvégi programot. Ez a békebeli forgatókönyv természetesen majdnem minden porcikájában gellert kaphat, ha a péntek délutánnal nem csak a hétvége reménye, hanem a csipetek is berobbannak a lakásba az apás hétvége főszereplőiként. A relaxálást, a koccintást törölhetjük a szótárból, a programtervezés a gyermekek körül forog. A párom, a vérbeli animátor minden hétvégének két-három konkrét ötlettel és az üzletfolytonosság szellemében B tervvel illetve esőnappal készül, hogy a hitetetlen energiákat mederbe, a korakamaszkori mélázás vagy a tv csábítása elől az aktivitás irányába lendítse a társulatot.


Bár el kell ismerni, ennek a mozaikgenerációnak nincs könnyű dolga. Adaptációs és asszimilációs kézségüket még inkább tökélyre kell fejleszteni, mint a nyolcvanas évek erdélyi magyarságának. Bár nekik nem a hús és vaj adagjukért kell hosszú sorállásokkal megküzdeni, mint elszakadt magyarjainknak kellett, de alkalmazkodni kell a helyi szokásokhoz, értékrendhez, minőséghez, napirendhez. De mivel asszimilációs technikájuk kifinomult, így pontosan tudják hol ,mit kaphatnak, kapnak. Mi hol van tárolva az ottani és itteni gyerekszobában. Ki segít nekik házit csinálni. Ki ad nekik nagyobb önállóságot. Kit lehet jobban vagy kevésbé manipulálni. Hol ehetnek, hol nem ehetnek csokit. Hol nézhetnek tévét, hon nem nézhetnek tévét.

De a jetleggel még nekik is meg kell küzdeni. Az apás hétvége a háborús övezetté nyilvánítással kezdődik, miután a gránátszilánkként széthulló cipők, iskolatáskák, kabátok, biciklik, labdák és az egymást hangerőben túllicitáló csipetcsapat hanghatásaival kísért harci cselekmények befejeződnek. Ez a műszakváltós jetleg gyakran két-három órát is eltart péntekenként, amíg papájuk kiegyensúlyozottabb világába igazán megérkeznek és a háború kirobbantói átalakulnak gyerekekké. Az eddigi tapasztalatok szerint mire a vacsorához körbeüljük az asztalt, a csipet csapat éhessé és kezelhetővé válik.

Ez a májusi péntek este nagyon kellemes volt, amikor a kilenc éves ikreket és a hat éves Vivien t kicsit késve, de nagyon éhesen meghozta a párom az úszóiskolából fél nyolc körül. Már készen voltam a vacsorával, így gyorsan asztalhoz lehetett ültetni az edzés után még feltöltöttebb Duracell nyuszikat. Szokás szerint Viktor győzött az elsőnek és a legtöbbet kell szedni a tojásos galuskából játékban és csak a párom volt képes az ikrek összeakadt agancsait kibogozni és Vivient, mint az ő kishercegnőjét előnyhöz juttatni e nemes versenyben. Ha már Viktort sikerült így megfosztani a győzelmi mámortól, természetesen ő vitte a szót. Párom aki hisz az emberek teljes szabadságában általában csak a nagyon öncélú, az agresszív vagy a stilárisan pongyola esetekben fékezte, fékezi meg gyerekeit. Taktikusan rábízta Vilmosra, hogy az örök ikerharc szellemében kordába tartsa Vilmost.

Minden vacsorában tetten érhető a pillanat, amikor a világ kitárul és a hirtelen az evésen kívül más is fontossá válhat. Itt is bekövetkezett. A gyerekek egymásra néztek és Viktor minden bevezető nélkül azt mondta:
- A nyáron úszótáborba akarunk menni.
- Nagyszerű, menjetek. – Mondta a párom – Beszéljétek meg a mamával.
- A Laci bá azt mondta, hogy ezt te fizeted. – informált minket a Vivien.
- Ki az a Laci bá? Mi köze hozzá, hogy én milyen nyári programot fizetek. – és láttam, hogy az idegessége ellenére reménykedik hogy a témát sikerül gyorsan lezárni.
- Az edző, aki vezeti a tábort – mondta Vilmos és felugrott, hogy a tábor reklám szórólapját az apja orra alá nyomja. Egy hét, negyvenezer forint fejenként és a mama gyöngybetűivel odapingálva : PAPA, láttam a papíron.
- A Laci bának semmi köze, hogy én mit fizetek. Ha szeretnétek menni, beszéljétek meg a mamával. Én nem fogom kifizetni a tábort. – A párom csak egy kicsit tűnt reményvesztettnek, hiszen álláspontja férfiakhoz illően tömör és egyértelműen volt, de kihagyta a számításból, hogy az éhséggel már nem küzdő csipetek iszonyatos kitartóak és fel vannak vértezve rengetek okos és jó tanáccsal. A gyermekek normál üzemmódban is megpróbálják folyamatosan túllicitálni egymást, de általában egymással versengve. Most egymást kiegészítve nem kis hangerővel kezdték el felsorakozatni az „érveiket”.
- Te soha nem fizetsz semmit.
- Minden ruhánkat a mami veszi
- Te soha nem viszel minket sehova. A mami visz el minket síelni, az Adriára
- Te soha nem veszel még egy bugyit sem
- A maminak nincs elég pénze, neked is kéne már valamit fizetni.
Tyűha. Ennek a pergőtűznek a fele sem tréfa. Ebből nehéz lesz jól kijönnünk, gondoltam, mert a gyerekek indulatosak voltak és érdekesen informáltak. Nyilván ennek egyik oka, hogy a párom elvei nem engedik, hogy pénzügyekkel, különösen volt párjával kapcsolatos pénzügyekkel, nehézségekkel terhelje a gyerekeket és hogy egyetlen rossz szót is szóljon a volt párjáról a gyerekei előtt. Hát ennyit az elvekről, gondoltam, és úrilányos távolságtartásom kezdett szétporladni. De hiszen a párom fix összegű, a kívánt 50%-nál nagyobb arányú gyerektartást fizet a három gyerkőc után, pedig a gyerkőcök idejük egyharmadát a papájukkal töltik. Bár a mami még a válás kimondása előtt az elköltözése hetében összeköltözött új párjával (akitől azóta egy újabb lánya született), de a segélyt felveszi egyedülállónak titulálva magát és kapja a családi pótlékot. A mami egy budai csili-vili panorámás lakásban lakik. A mami teljes ellátásos, fürdőmedencés szállodába viszi a gyerekeket a horvát tengerpartra minden nyáron. A mami nem dolgozik, hanem főállású fizetett anyaként van otthon, de ebbe a főzés, vasalás vagy a ruhák zoknik, pólók megvarrása már nem fér bele. Testen kívüli érzés volt. Nem, ez nem lehet. Ez nem itt és nem velünk történik.
- Te is járulj hozzá az életünkhöz. – mondta Viktor – Ok. Tehát nem álmodom és nem is hibbantam meg. Legalább egy gonddal kevesebb. De akkor ez igaz. A párom csak hallgatta a gyermekeit, én pedig próbáltam racionális információkkal meggyőzni őket.
- A papa gyermektartást fizet minden hónapban a maminak, hogy ruhát vegyen nektek, hogy nyaraljatok, teleljetek vagy táborba menjetek. É nyílván az addicionális információkkal nem terhelhettem őket.
- Gyerektartást?- kérdezte Viktor. Jól látszott, hogy ez új információ volt. Bár abból nagyon jól fel volt készülve miket ad nekik a mami, de arra már nem voltak felkészítve, hogy miből.
- Igen, minden hónapban fizetek neki egy havi összeget, hogy ellásson benneteket. - A párom ízlése és elvei szerint próbálta a mondataimat megerősíteni, habár minden jel szerint a mamájuk ezt a szabályt többszörösen, szándékosan megszegte, de jól láthatóan a párom az elszabadult indulatok ellenére is próbált az elveihez hű maradni.
- Mennyit fizetsz?- Kérdezte Vilmos, aki gyermeki éleslátással és pragmatizmussal próbálta feldolgozni ezt a számára új körülményt.
- Hogyan fizeted? Borítékban?- kérdezte vádlón Vivien a maga 6 évével. (Igazság szerint ekkor még nem volt hat éves sem)
- Annyit fizetek, amennyiben megállapodtunk, és átutalással fizetem- Válaszolta a párom és nem volt felhőtlen a mosoly az arcán. Pontosan tudta, hogy ha valakire haragudnia kell, azok nem az imádott gyermekei. Ők csak eszközök. Inkább azt fájlalta, hogy a jelek szerint lőttek a péntek estének, de még a hétvége jó hangulata is veszélyben forgott. Ez az., gondoltam, végre minden információt megkaptak és lezárhatjuk ezt a családiasnak nem tekinthető beszélgetést. Nagyon tévedtem, mert a gyerekek nagyon fel voltak tüzelve.
- Nem hiszem el. Bizonyítsd be! - kiabált Vivien a tőle fél méterre ülő papájának.
- Minden átutalásról van egy kivonat.
- Mutasd meg. – mondta Vivien, aki nem hagyta magát meggyőzetni.
- Nincs itthon, a munkahelyemen van.
- Akkor most azonnal menjünk be a munkahelyedre- erőszakoskodott tovább Vivien. Ekkor Vilmos, aki érdekképviseletben erősebb mint a vasas szakszervezet és a Bárándy ügyvédi iroda az igazságügy miniszter fiúval megspékelve, folytatta a rohamot.
- Miért, te milyen táborba akarsz befizetni minket?
- Én nem szeretnélek olyan táborba befizetni benneteket, ahol nem lehetek veletek. Én nem másokra szeretnélek bízni benneteket, hanem olyan programot szervezek, ahol együtt lehetünk. Szeretnélek elvinni benneteket a kézműves táborba, megyünk a nagyiékhoz a Balatonra.
A Viktor volt , aki először rájött, hogy papája hajthatatlan és a gyerekszobába ment. Mivel Vilmos szereti ugyanazokat a dolgokat többször megismételni egyrészt a hatás kedvéért, másrészt hadarása kompenzációra készteti, így a fenti párbeszéd és érvek még megismétlődtek 4-5 különböző forgatókönyvvel és a Vilmos részéről egyre durvább formában. Vivien egy darabig ott ült, majd ő is belátta a papa döntésének véglegességét. Végül a párom egy végérvényes nemmel lezárta a vitát Vilmossal és a fürdésre terelte a szót.

A gyerekek végül nem voltak az úszótáborban, mert a mamájuk csak egy tábor kiválasztását engedélyezte és a csipetek az iskolai tábort választották. A kézműves táborban olyan jól érezték magukat, hogy még három évig visszajártak bőrkulcstartót, agyagedényeket készíteni, dacára a puritán körülményeknek. Míg mamájuk a horvát tengerpartra, teljes ellátásos szállodába vitte, mi a nagyiékhoz, a Balatonra vittük a gyerekeket.

A párom megpróbálta meggyőzni volt párját, hogy sem pénzügyekkel, sem csúsztatásokkal nem szabad a gyermekeket terhelni, de úgy tűnk tanítása nem hullott termékeny talajra. Mi reménykedünk az idő és a következetesség erejében.

A gyerekek azóta megtanultak valós érvekkel vitázni, beszélgetni, ha szeretnék meggyőzni papájukat és természetesen egyre inkább kezdik elfogadni papájuk szemléletét és a lehetőségeket. A papájuk minden alkalommal egyezteti velük a nyári, téli programokat és a múlt nyáron vitorlástáborba is befizette őket.

Mi a tanulság számomra? Soha egyetlen rossz szót se szólj párod volt párjáról, ne használd fel a gyermekeket semmilye morális és pénzügyi vitában, ne terheld őket hazugságokkal! Inkább hallgass, ha nem akarod őket az igazsággal terhelni!!!