Szeretem a péntek esti vacsorákat. Ha szerencsénk van, a munkánkból semmit sem vonszolunk át a hétvégére és igazán izgalmas hétvégi programokkal lehet gondolatban eljátszadozni, relaxálni, koccintani egy pohár porral. Az igazán kellemes hosszú hétvégéken el lehet indulni egy kirándulásra és lehet szervezni a hétvégi programot. Ez a békebeli forgatókönyv természetesen majdnem minden porcikájában gellert kaphat, ha a péntek délutánnal nem csak a hétvége reménye, hanem a csipetek is berobbannak a lakásba az apás hétvége főszereplőiként. A relaxálást, a koccintást törölhetjük a szótárból, a programtervezés a gyermekek körül forog. A párom, a vérbeli animátor minden hétvégének két-három konkrét ötlettel és az üzletfolytonosság szellemében B tervvel illetve esőnappal készül, hogy a hitetetlen energiákat mederbe, a korakamaszkori mélázás vagy a tv csábítása elől az aktivitás irányába lendítse a társulatot.
Bár el kell ismerni, ennek a mozaikgenerációnak nincs könnyű dolga. Adaptációs és asszimilációs kézségüket még inkább tökélyre kell fejleszteni, mint a nyolcvanas évek erdélyi magyarságának. Bár nekik nem a hús és vaj adagjukért kell hosszú sorállásokkal megküzdeni, mint elszakadt magyarjainknak kellett, de alkalmazkodni kell a helyi szokásokhoz, értékrendhez, minőséghez, napirendhez. De mivel asszimilációs technikájuk kifinomult, így pontosan tudják hol ,mit kaphatnak, kapnak. Mi hol van tárolva az ottani és itteni gyerekszobában. Ki segít nekik házit csinálni. Ki ad nekik nagyobb önállóságot. Kit lehet jobban vagy kevésbé manipulálni. Hol ehetnek, hol nem ehetnek csokit. Hol nézhetnek tévét, hon nem nézhetnek tévét.
De a jetleggel még nekik is meg kell küzdeni. Az apás hétvége a háborús övezetté nyilvánítással kezdődik, miután a gránátszilánkként széthulló cipők, iskolatáskák, kabátok, biciklik, labdák és az egymást hangerőben túllicitáló csipetcsapat hanghatásaival kísért harci cselekmények befejeződnek. Ez a műszakváltós jetleg gyakran két-három órát is eltart péntekenként, amíg papájuk kiegyensúlyozottabb világába igazán megérkeznek és a háború kirobbantói átalakulnak gyerekekké. Az eddigi tapasztalatok szerint mire a vacsorához körbeüljük az asztalt, a csipet csapat éhessé és kezelhetővé válik.
Ez a májusi péntek este nagyon kellemes volt, amikor a kilenc éves ikreket és a hat éves Vivien t kicsit késve, de nagyon éhesen meghozta a párom az úszóiskolából fél nyolc körül. Már készen voltam a vacsorával, így gyorsan asztalhoz lehetett ültetni az edzés után még feltöltöttebb Duracell nyuszikat. Szokás szerint Viktor győzött az elsőnek és a legtöbbet kell szedni a tojásos galuskából játékban és csak a párom volt képes az ikrek összeakadt agancsait kibogozni és Vivient, mint az ő kishercegnőjét előnyhöz juttatni e nemes versenyben. Ha már Viktort sikerült így megfosztani a győzelmi mámortól, természetesen ő vitte a szót. Párom aki hisz az emberek teljes szabadságában általában csak a nagyon öncélú, az agresszív vagy a stilárisan pongyola esetekben fékezte, fékezi meg gyerekeit. Taktikusan rábízta Vilmosra, hogy az örök ikerharc szellemében kordába tartsa Vilmost.
Minden vacsorában tetten érhető a pillanat, amikor a világ kitárul és a hirtelen az evésen kívül más is fontossá válhat. Itt is bekövetkezett. A gyerekek egymásra néztek és Viktor minden bevezető nélkül azt mondta:
- A nyáron úszótáborba akarunk menni.
- Nagyszerű, menjetek. – Mondta a párom – Beszéljétek meg a mamával.
- A Laci bá azt mondta, hogy ezt te fizeted. – informált minket a Vivien.
- Ki az a Laci bá? Mi köze hozzá, hogy én milyen nyári programot fizetek. – és láttam, hogy az idegessége ellenére reménykedik hogy a témát sikerül gyorsan lezárni.
- Az edző, aki vezeti a tábort – mondta Vilmos és felugrott, hogy a tábor reklám szórólapját az apja orra alá nyomja. Egy hét, negyvenezer forint fejenként és a mama gyöngybetűivel odapingálva : PAPA, láttam a papíron.
- A Laci bának semmi köze, hogy én mit fizetek. Ha szeretnétek menni, beszéljétek meg a mamával. Én nem fogom kifizetni a tábort. – A párom csak egy kicsit tűnt reményvesztettnek, hiszen álláspontja férfiakhoz illően tömör és egyértelműen volt, de kihagyta a számításból, hogy az éhséggel már nem küzdő csipetek iszonyatos kitartóak és fel vannak vértezve rengetek okos és jó tanáccsal. A gyermekek normál üzemmódban is megpróbálják folyamatosan túllicitálni egymást, de általában egymással versengve. Most egymást kiegészítve nem kis hangerővel kezdték el felsorakozatni az „érveiket”.
- Te soha nem fizetsz semmit.
- Minden ruhánkat a mami veszi
- Te soha nem viszel minket sehova. A mami visz el minket síelni, az Adriára
- Te soha nem veszel még egy bugyit sem
- A maminak nincs elég pénze, neked is kéne már valamit fizetni.
Tyűha. Ennek a pergőtűznek a fele sem tréfa. Ebből nehéz lesz jól kijönnünk, gondoltam, mert a gyerekek indulatosak voltak és érdekesen informáltak. Nyilván ennek egyik oka, hogy a párom elvei nem engedik, hogy pénzügyekkel, különösen volt párjával kapcsolatos pénzügyekkel, nehézségekkel terhelje a gyerekeket és hogy egyetlen rossz szót is szóljon a volt párjáról a gyerekei előtt. Hát ennyit az elvekről, gondoltam, és úrilányos távolságtartásom kezdett szétporladni. De hiszen a párom fix összegű, a kívánt 50%-nál nagyobb arányú gyerektartást fizet a három gyerkőc után, pedig a gyerkőcök idejük egyharmadát a papájukkal töltik. Bár a mami még a válás kimondása előtt az elköltözése hetében összeköltözött új párjával (akitől azóta egy újabb lánya született), de a segélyt felveszi egyedülállónak titulálva magát és kapja a családi pótlékot. A mami egy budai csili-vili panorámás lakásban lakik. A mami teljes ellátásos, fürdőmedencés szállodába viszi a gyerekeket a horvát tengerpartra minden nyáron. A mami nem dolgozik, hanem főállású fizetett anyaként van otthon, de ebbe a főzés, vasalás vagy a ruhák zoknik, pólók megvarrása már nem fér bele. Testen kívüli érzés volt. Nem, ez nem lehet. Ez nem itt és nem velünk történik.
- Te is járulj hozzá az életünkhöz. – mondta Viktor – Ok. Tehát nem álmodom és nem is hibbantam meg. Legalább egy gonddal kevesebb. De akkor ez igaz. A párom csak hallgatta a gyermekeit, én pedig próbáltam racionális információkkal meggyőzni őket.
- A papa gyermektartást fizet minden hónapban a maminak, hogy ruhát vegyen nektek, hogy nyaraljatok, teleljetek vagy táborba menjetek. É nyílván az addicionális információkkal nem terhelhettem őket.
- Gyerektartást?- kérdezte Viktor. Jól látszott, hogy ez új információ volt. Bár abból nagyon jól fel volt készülve miket ad nekik a mami, de arra már nem voltak felkészítve, hogy miből.
- Igen, minden hónapban fizetek neki egy havi összeget, hogy ellásson benneteket. - A párom ízlése és elvei szerint próbálta a mondataimat megerősíteni, habár minden jel szerint a mamájuk ezt a szabályt többszörösen, szándékosan megszegte, de jól láthatóan a párom az elszabadult indulatok ellenére is próbált az elveihez hű maradni.
- Mennyit fizetsz?- Kérdezte Vilmos, aki gyermeki éleslátással és pragmatizmussal próbálta feldolgozni ezt a számára új körülményt.
- Hogyan fizeted? Borítékban?- kérdezte vádlón Vivien a maga 6 évével. (Igazság szerint ekkor még nem volt hat éves sem)
- Annyit fizetek, amennyiben megállapodtunk, és átutalással fizetem- Válaszolta a párom és nem volt felhőtlen a mosoly az arcán. Pontosan tudta, hogy ha valakire haragudnia kell, azok nem az imádott gyermekei. Ők csak eszközök. Inkább azt fájlalta, hogy a jelek szerint lőttek a péntek estének, de még a hétvége jó hangulata is veszélyben forgott. Ez az., gondoltam, végre minden információt megkaptak és lezárhatjuk ezt a családiasnak nem tekinthető beszélgetést. Nagyon tévedtem, mert a gyerekek nagyon fel voltak tüzelve.
- Nem hiszem el. Bizonyítsd be! - kiabált Vivien a tőle fél méterre ülő papájának.
- Minden átutalásról van egy kivonat.
- Mutasd meg. – mondta Vivien, aki nem hagyta magát meggyőzetni.
- Nincs itthon, a munkahelyemen van.
- Akkor most azonnal menjünk be a munkahelyedre- erőszakoskodott tovább Vivien. Ekkor Vilmos, aki érdekképviseletben erősebb mint a vasas szakszervezet és a Bárándy ügyvédi iroda az igazságügy miniszter fiúval megspékelve, folytatta a rohamot.
- Miért, te milyen táborba akarsz befizetni minket?
- Én nem szeretnélek olyan táborba befizetni benneteket, ahol nem lehetek veletek. Én nem másokra szeretnélek bízni benneteket, hanem olyan programot szervezek, ahol együtt lehetünk. Szeretnélek elvinni benneteket a kézműves táborba, megyünk a nagyiékhoz a Balatonra.
A Viktor volt , aki először rájött, hogy papája hajthatatlan és a gyerekszobába ment. Mivel Vilmos szereti ugyanazokat a dolgokat többször megismételni egyrészt a hatás kedvéért, másrészt hadarása kompenzációra készteti, így a fenti párbeszéd és érvek még megismétlődtek 4-5 különböző forgatókönyvvel és a Vilmos részéről egyre durvább formában. Vivien egy darabig ott ült, majd ő is belátta a papa döntésének véglegességét. Végül a párom egy végérvényes nemmel lezárta a vitát Vilmossal és a fürdésre terelte a szót.
A gyerekek végül nem voltak az úszótáborban, mert a mamájuk csak egy tábor kiválasztását engedélyezte és a csipetek az iskolai tábort választották. A kézműves táborban olyan jól érezték magukat, hogy még három évig visszajártak bőrkulcstartót, agyagedényeket készíteni, dacára a puritán körülményeknek. Míg mamájuk a horvát tengerpartra, teljes ellátásos szállodába vitte, mi a nagyiékhoz, a Balatonra vittük a gyerekeket.
A párom megpróbálta meggyőzni volt párját, hogy sem pénzügyekkel, sem csúsztatásokkal nem szabad a gyermekeket terhelni, de úgy tűnk tanítása nem hullott termékeny talajra. Mi reménykedünk az idő és a következetesség erejében.
A gyerekek azóta megtanultak valós érvekkel vitázni, beszélgetni, ha szeretnék meggyőzni papájukat és természetesen egyre inkább kezdik elfogadni papájuk szemléletét és a lehetőségeket. A papájuk minden alkalommal egyezteti velük a nyári, téli programokat és a múlt nyáron vitorlástáborba is befizette őket.
Mi a tanulság számomra? Soha egyetlen rossz szót se szólj párod volt párjáról, ne használd fel a gyermekeket semmilye morális és pénzügyi vitában, ne terheld őket hazugságokkal! Inkább hallgass, ha nem akarod őket az igazsággal terhelni!!!
Bár el kell ismerni, ennek a mozaikgenerációnak nincs könnyű dolga. Adaptációs és asszimilációs kézségüket még inkább tökélyre kell fejleszteni, mint a nyolcvanas évek erdélyi magyarságának. Bár nekik nem a hús és vaj adagjukért kell hosszú sorállásokkal megküzdeni, mint elszakadt magyarjainknak kellett, de alkalmazkodni kell a helyi szokásokhoz, értékrendhez, minőséghez, napirendhez. De mivel asszimilációs technikájuk kifinomult, így pontosan tudják hol ,mit kaphatnak, kapnak. Mi hol van tárolva az ottani és itteni gyerekszobában. Ki segít nekik házit csinálni. Ki ad nekik nagyobb önállóságot. Kit lehet jobban vagy kevésbé manipulálni. Hol ehetnek, hol nem ehetnek csokit. Hol nézhetnek tévét, hon nem nézhetnek tévét.
De a jetleggel még nekik is meg kell küzdeni. Az apás hétvége a háborús övezetté nyilvánítással kezdődik, miután a gránátszilánkként széthulló cipők, iskolatáskák, kabátok, biciklik, labdák és az egymást hangerőben túllicitáló csipetcsapat hanghatásaival kísért harci cselekmények befejeződnek. Ez a műszakváltós jetleg gyakran két-három órát is eltart péntekenként, amíg papájuk kiegyensúlyozottabb világába igazán megérkeznek és a háború kirobbantói átalakulnak gyerekekké. Az eddigi tapasztalatok szerint mire a vacsorához körbeüljük az asztalt, a csipet csapat éhessé és kezelhetővé válik.
Ez a májusi péntek este nagyon kellemes volt, amikor a kilenc éves ikreket és a hat éves Vivien t kicsit késve, de nagyon éhesen meghozta a párom az úszóiskolából fél nyolc körül. Már készen voltam a vacsorával, így gyorsan asztalhoz lehetett ültetni az edzés után még feltöltöttebb Duracell nyuszikat. Szokás szerint Viktor győzött az elsőnek és a legtöbbet kell szedni a tojásos galuskából játékban és csak a párom volt képes az ikrek összeakadt agancsait kibogozni és Vivient, mint az ő kishercegnőjét előnyhöz juttatni e nemes versenyben. Ha már Viktort sikerült így megfosztani a győzelmi mámortól, természetesen ő vitte a szót. Párom aki hisz az emberek teljes szabadságában általában csak a nagyon öncélú, az agresszív vagy a stilárisan pongyola esetekben fékezte, fékezi meg gyerekeit. Taktikusan rábízta Vilmosra, hogy az örök ikerharc szellemében kordába tartsa Vilmost.
Minden vacsorában tetten érhető a pillanat, amikor a világ kitárul és a hirtelen az evésen kívül más is fontossá válhat. Itt is bekövetkezett. A gyerekek egymásra néztek és Viktor minden bevezető nélkül azt mondta:
- A nyáron úszótáborba akarunk menni.
- Nagyszerű, menjetek. – Mondta a párom – Beszéljétek meg a mamával.
- A Laci bá azt mondta, hogy ezt te fizeted. – informált minket a Vivien.
- Ki az a Laci bá? Mi köze hozzá, hogy én milyen nyári programot fizetek. – és láttam, hogy az idegessége ellenére reménykedik hogy a témát sikerül gyorsan lezárni.
- Az edző, aki vezeti a tábort – mondta Vilmos és felugrott, hogy a tábor reklám szórólapját az apja orra alá nyomja. Egy hét, negyvenezer forint fejenként és a mama gyöngybetűivel odapingálva : PAPA, láttam a papíron.
- A Laci bának semmi köze, hogy én mit fizetek. Ha szeretnétek menni, beszéljétek meg a mamával. Én nem fogom kifizetni a tábort. – A párom csak egy kicsit tűnt reményvesztettnek, hiszen álláspontja férfiakhoz illően tömör és egyértelműen volt, de kihagyta a számításból, hogy az éhséggel már nem küzdő csipetek iszonyatos kitartóak és fel vannak vértezve rengetek okos és jó tanáccsal. A gyermekek normál üzemmódban is megpróbálják folyamatosan túllicitálni egymást, de általában egymással versengve. Most egymást kiegészítve nem kis hangerővel kezdték el felsorakozatni az „érveiket”.
- Te soha nem fizetsz semmit.
- Minden ruhánkat a mami veszi
- Te soha nem viszel minket sehova. A mami visz el minket síelni, az Adriára
- Te soha nem veszel még egy bugyit sem
- A maminak nincs elég pénze, neked is kéne már valamit fizetni.
Tyűha. Ennek a pergőtűznek a fele sem tréfa. Ebből nehéz lesz jól kijönnünk, gondoltam, mert a gyerekek indulatosak voltak és érdekesen informáltak. Nyilván ennek egyik oka, hogy a párom elvei nem engedik, hogy pénzügyekkel, különösen volt párjával kapcsolatos pénzügyekkel, nehézségekkel terhelje a gyerekeket és hogy egyetlen rossz szót is szóljon a volt párjáról a gyerekei előtt. Hát ennyit az elvekről, gondoltam, és úrilányos távolságtartásom kezdett szétporladni. De hiszen a párom fix összegű, a kívánt 50%-nál nagyobb arányú gyerektartást fizet a három gyerkőc után, pedig a gyerkőcök idejük egyharmadát a papájukkal töltik. Bár a mami még a válás kimondása előtt az elköltözése hetében összeköltözött új párjával (akitől azóta egy újabb lánya született), de a segélyt felveszi egyedülállónak titulálva magát és kapja a családi pótlékot. A mami egy budai csili-vili panorámás lakásban lakik. A mami teljes ellátásos, fürdőmedencés szállodába viszi a gyerekeket a horvát tengerpartra minden nyáron. A mami nem dolgozik, hanem főállású fizetett anyaként van otthon, de ebbe a főzés, vasalás vagy a ruhák zoknik, pólók megvarrása már nem fér bele. Testen kívüli érzés volt. Nem, ez nem lehet. Ez nem itt és nem velünk történik.
- Te is járulj hozzá az életünkhöz. – mondta Viktor – Ok. Tehát nem álmodom és nem is hibbantam meg. Legalább egy gonddal kevesebb. De akkor ez igaz. A párom csak hallgatta a gyermekeit, én pedig próbáltam racionális információkkal meggyőzni őket.
- A papa gyermektartást fizet minden hónapban a maminak, hogy ruhát vegyen nektek, hogy nyaraljatok, teleljetek vagy táborba menjetek. É nyílván az addicionális információkkal nem terhelhettem őket.
- Gyerektartást?- kérdezte Viktor. Jól látszott, hogy ez új információ volt. Bár abból nagyon jól fel volt készülve miket ad nekik a mami, de arra már nem voltak felkészítve, hogy miből.
- Igen, minden hónapban fizetek neki egy havi összeget, hogy ellásson benneteket. - A párom ízlése és elvei szerint próbálta a mondataimat megerősíteni, habár minden jel szerint a mamájuk ezt a szabályt többszörösen, szándékosan megszegte, de jól láthatóan a párom az elszabadult indulatok ellenére is próbált az elveihez hű maradni.
- Mennyit fizetsz?- Kérdezte Vilmos, aki gyermeki éleslátással és pragmatizmussal próbálta feldolgozni ezt a számára új körülményt.
- Hogyan fizeted? Borítékban?- kérdezte vádlón Vivien a maga 6 évével. (Igazság szerint ekkor még nem volt hat éves sem)
- Annyit fizetek, amennyiben megállapodtunk, és átutalással fizetem- Válaszolta a párom és nem volt felhőtlen a mosoly az arcán. Pontosan tudta, hogy ha valakire haragudnia kell, azok nem az imádott gyermekei. Ők csak eszközök. Inkább azt fájlalta, hogy a jelek szerint lőttek a péntek estének, de még a hétvége jó hangulata is veszélyben forgott. Ez az., gondoltam, végre minden információt megkaptak és lezárhatjuk ezt a családiasnak nem tekinthető beszélgetést. Nagyon tévedtem, mert a gyerekek nagyon fel voltak tüzelve.
- Nem hiszem el. Bizonyítsd be! - kiabált Vivien a tőle fél méterre ülő papájának.
- Minden átutalásról van egy kivonat.
- Mutasd meg. – mondta Vivien, aki nem hagyta magát meggyőzetni.
- Nincs itthon, a munkahelyemen van.
- Akkor most azonnal menjünk be a munkahelyedre- erőszakoskodott tovább Vivien. Ekkor Vilmos, aki érdekképviseletben erősebb mint a vasas szakszervezet és a Bárándy ügyvédi iroda az igazságügy miniszter fiúval megspékelve, folytatta a rohamot.
- Miért, te milyen táborba akarsz befizetni minket?
- Én nem szeretnélek olyan táborba befizetni benneteket, ahol nem lehetek veletek. Én nem másokra szeretnélek bízni benneteket, hanem olyan programot szervezek, ahol együtt lehetünk. Szeretnélek elvinni benneteket a kézműves táborba, megyünk a nagyiékhoz a Balatonra.
A Viktor volt , aki először rájött, hogy papája hajthatatlan és a gyerekszobába ment. Mivel Vilmos szereti ugyanazokat a dolgokat többször megismételni egyrészt a hatás kedvéért, másrészt hadarása kompenzációra készteti, így a fenti párbeszéd és érvek még megismétlődtek 4-5 különböző forgatókönyvvel és a Vilmos részéről egyre durvább formában. Vivien egy darabig ott ült, majd ő is belátta a papa döntésének véglegességét. Végül a párom egy végérvényes nemmel lezárta a vitát Vilmossal és a fürdésre terelte a szót.
A gyerekek végül nem voltak az úszótáborban, mert a mamájuk csak egy tábor kiválasztását engedélyezte és a csipetek az iskolai tábort választották. A kézműves táborban olyan jól érezték magukat, hogy még három évig visszajártak bőrkulcstartót, agyagedényeket készíteni, dacára a puritán körülményeknek. Míg mamájuk a horvát tengerpartra, teljes ellátásos szállodába vitte, mi a nagyiékhoz, a Balatonra vittük a gyerekeket.
A párom megpróbálta meggyőzni volt párját, hogy sem pénzügyekkel, sem csúsztatásokkal nem szabad a gyermekeket terhelni, de úgy tűnk tanítása nem hullott termékeny talajra. Mi reménykedünk az idő és a következetesség erejében.
A gyerekek azóta megtanultak valós érvekkel vitázni, beszélgetni, ha szeretnék meggyőzni papájukat és természetesen egyre inkább kezdik elfogadni papájuk szemléletét és a lehetőségeket. A papájuk minden alkalommal egyezteti velük a nyári, téli programokat és a múlt nyáron vitorlástáborba is befizette őket.
Mi a tanulság számomra? Soha egyetlen rossz szót se szólj párod volt párjáról, ne használd fel a gyermekeket semmilye morális és pénzügyi vitában, ne terheld őket hazugságokkal! Inkább hallgass, ha nem akarod őket az igazsággal terhelni!!!
Bejegyzések
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése