Az idővel nem a ház és a kert lett nagyobb, hanem a gyerekek.

A párom nagyon szereti a gyerekeit. Fizikai fájdalmat okozott számára, hogy a mindennapjait nem tölti be gyermekzsivaj, amikor a mamájuk a saját életével őket is felpakolta és elvitte. Úgy érezte, akkor építhet fel igazán intenzív kapcsolatot velük, ha nem vasárnapi apukaként éli meg a találkozásokat és kétórás állatkerti sétára redukálja az együttléteket, hanem teret és időt teremt számukra. Az időt a szerda esték, csütörtök reggelek, a péntek délutántól a vasárnap estig tartó találkozások, a teret az újrafestett, az üdülői bútorból újraélesztett gyerekszoba, az új játékpark nyújtották. Gyakorlatilag a gyerekek az idejük egyharmadát a papájukkal tölthették és ezek a találkozások minőségi együttlétek voltak… férfiasan nomád körülmények között, pazar panorámával.

Mint utólag kiderült a miliő nem emberem, hanem egy hölgy, az akkor leendő volt párja keze munkája volt, aki olyan hévvel távozott a lakásból, hogy gyakorlatilag csak a vezetékeket nem vitte magával … bár néhol azért kitépte. Bár az extra vezetékekre aligha lehetett szüksége, mert az előző tulajdonos jóvoltából csili-vili lakásba tudott mozdulni szuper hűtővel, ablakokkal, jacuzzival. Élelmesen a mosogatógép és az újonnan beszerzett mosógép is távozott, biztos, ami biztos. Gyakorlatilag a lakás kiürült, a függönyök , tv, hifitorony új helyre költöztek. Nagy sajnálatára az ülőgarnitúrát nem vihette el és a tv-t is vissza kellett hoznia. A franciaágy is az új kapcsolat megalapozását szolgálta. Bár a konyhaszekrényre nem volt szüksége, de a tartalma is elköltözött, így az első gyerekes szerdán csak egy véletlenül maradt kanál és egy apró műanyagtányér szolgálta a vacsorát.

A lakás a távozás után három-négy hónappal (ekkor láttam én először) is háborús övezetnek tűnt, bár az üdülőből visszahozott bútorok lakhatóvá tették a lakást, de függöny nem volt.

A hangulat teljessé tételeként nem távozott messze, csak az alatta levő lakásba, ahová az új párja is szinte azonnal beköltözött.

Hihetetlen előnyei voltak eme logisztikai bravúrnak. Párom személyében gyorsan lehetett bébicsőszt találni és a csipet-csapat szülői segédlet nélkül tudott közlekedni a két emelet között. A két lakás színvonalának összehasonlítgatása azaz az alsó lakás dicsérgetésének meghallgatása egész apró önuralmat kívánt a volt asszonykával és udvartartásával történő lépcsőházi és utcai találkozásaihoz képest. Így gyorsan adódott az ötlet, ha a Duna másik oldalára költözünk az én lakásomba, akkor kevesebb lelki sérüléssel megúszhatóak a mindennapok. Legalábbis a gyerekmentes hétköznapok. A gyermekes hétvégék továbbra is szimbiózis terhelten történhettek.

A párom, hogy egyszerűsítse az életét lakáscserén kezdett el dolgozni. Nem szívesen adta fel az általa régen szeretett környéket, de tudta, hogy a távolság könnyebben elviselhetővé teszi a múlt következményeit. Túl messze sem szeretett volna költözni, hogy ne kerüljön messze az imádott lurkóitól. Elkezdődött a futás az idővel, a lehetőségekkel, a lakáspiac fintoraival. Kiváló szótárt tudtunk kialakítani az ajánlat és a valóság viszonyáról.
Jó megközelítésű azaz zajos és biztos lehetsz benne, hogy reggel 5-kor a busz ébreszt. Jó állapotban lévő azaz 15 éve újracsempézték a fürdőszobát, de a szekrények mögött máló vakolat okoz meglepetést. Felújításra szorul azaz a társasház nyugdíjas lakói az elmúlt 40 évben nem háborgatták az épület életét felújításokkal, homlokzat és tetőszigetelésekkel. Kiváló lakóközösség azt jelenti, hogy a lakók már negyven éve együtt laknak és nem nagyon szeretnék, hogy gyerekek a házba költözzenek. A panorámás azt jelenti, hogy a lakók emlékeznek, hogy amikor beköltöztek és a környező fák és épületek kisebbek voltak, akkor látható volt a Sashegy hátsó része és teleszkóppal kiválóan látható volt a város. A nyugodt környéket úgy lehet lefordítani, hogy kisebb kék túrával érhető el a legközelebbi buszmegálló és a hó csak hóolvadáskor tűnik el.

Hat hónap után sikerült egy szomszéd kerületben levő ikerház egyik felét fellelni. A ház nem a méretével és szépségével hívta fel magára a figyelmet, hanem a kellemes fekvésű kertjével, a benne rejlő lehetőségekkel… na és a régi lakáshoz viszonyított ideális elhelyezkedésével.
Egy csodálatos napsütötte hétvégén megkezdtük az udvar kertté varázsolását. Az előző tulaj úgy döntött, hogy egy ilyen csodás kertet akkor tud a legjobban kihasználni, ha építési törmelékkel feltöltött kutyafuttatót és kutyajátszóteret alakít ki. Ezt a remek ötletet el kezdtük megsemmisíteni. Kihordtuk mind a 36 széttépet gumilabdát, felszedtük a 198, 6 kg kavicsot és építési törmeléket, összesepertük az öt évnyi avart és a kert felásásába kezdtünk. Kicsit dilemmáztunk, hogy megritkítsuk-e a gyümölcsfákat, de adtunk nekik esélyt bizonyítani. Nagy bánatunkra az előző tulaj a macskáját nem vitte magával, így hosszú állóháború kezdődött a macsekkel , hogy a teraszt visszakapjuk. A következő héten egy gyors tisztasági festést is kapott a lakást, de nagyon kellett iparkodni, hogy még véletlenül se maradjon ki egyetlen gyermekes szerda sem. Bár február volt, de párom mamájával végigpucoltam és felfüggönyöztem az összes ablakot, ami az elmaradt mázolás miatt nem volt egy egyszerű feladvány.

Bár a csipeteknek önálló birodalmuk van a mamájuknál, de a két szobából az egyik az ő birodalmuk lett, hogy itt is otthon érezhessék magukat. Mivel a gyermekágyakat csak szerdán sikerült megvenni, így az összeszerelést nem sikerült időben befejezni, de azért határozottan elégedettek és büszkék voltunk. Úgy éreztük, a kis manók komolyan meg fognak minket dicsérni.

Büszkeségünk elnyomta a tisztánlátásunkat és csak utólag szembesültünk azzal az elvárás halmazzal, ami a nagyigényű mama hatásaként hirtelen nyomásként nehezedett ránk.
Igazából nem is a vélemények korrektsége, hanem a nyílt stílusa volt számomra megdöbbentő és bántó.
- Hogy tudtad ezt a szart megvásárolni? –kérdezte a 10 éves Viktor
- Minek kellet elköltözni az előző lakásból, azt kellett volna felújítani. – kérdezte Vivien. Ez az, amikor a gyerek a helyzet visszáját nem, csak a praktikumát látja.
- Kicsi. Nem férünk el. – szolgált újabb adalékkal Vilmos. El kell ismerni igazuk volt, mert egy szobával kevesebbel kellett gazdálkodnunk.
- Mikor fested újra a házat? – Valóban a piros eme sajátos, a hetvenes évekbe visszahúzó árnyalata praktikus a Norvég telek farmházainál, de itt inkább randának, mint mediterránnak nevezhető.
- Ez a gyerekszoba randa. A maminál sokkal szebb az íróasztalom. – folyt bele újra Viktor a minősítésbe. Pedig kimondottan új volt az előző lakásban használt és a párom gyerekkori íróasztalához képest.

Bevallom, kettőnk közül a párom messze sokkal fegyelmezettebben viselte a gyerekek őszinte stílusát. Én gyakorlatilag megsemmisültem a kritikák alatt. Különösen az első kérdés visszatérő jellege okozott fejfájást hónapokig.

Szerencsére a tavasz a kertet más megvilágításba helyezte és együtt kezdtük el a kert kialakítását, füvesítését, a veteményezést. Az elmúlt évek alatt hintával, ugrálókkal, kosárpalánkkal, kerti székekkel, sziklakerttel sikerült látványos, közös sikereket elérnünk. Időről időre felvetődik a ház bővítésének, szépítésének az ötlete, az elvárásaik a jövőbeni szobájukat illetően, de ezeket már a konstruktivizmus szelleme hatja át. Ha valami apróság történik, örülnek, többnyire korrekt formában megfogalmazott véleményt mondanak. Nem a ház és a kert lett nagyobb, hanem a gyerekek, akik egyrészt megszokták, hogy ez a ház nem csili-vili, másrészt elfogadták a lehetőségeket. Bár az utóbbi idők fejleményként a kontraszt erősebb lett, hiszen sikerült a lakásukat kétszer akkora sorházra cserélni, de ez egy másik történet.