Gyerek érkezik a mozaikcsaládba

Weöres Sándor frappáns életképe aktuálisabb mint valaha. Bár korosztályom iskolás éveiben az volt a rendkívüli, ha valakinek elváltak voltak a szülei, ma már szinte csak azok szülei élnek együtt, akiknél győzött az optimizmus a tapasztalat fölött és a második generációs családjában teszi próbára a család intézményét, kísérletezik a genetikai sokszínűség érdekében. Ez a fajfenntartási ösztön nemcsak a társadalom, az orvostudomány elé állít kihívásokat, hanem sajátos növekedési pályára állította mi kis csonka családunkat is.

A gyönyörű tavaszi idő nemcsak a vitaminbázisunkat kezdte el gyarapítani, hanem ösztönzőleg hatott az önbizalmunkra is. Elérkezettnek láttuk a pillanatot, hogy a kerttel vívott harc egyik fontos csatáját megvívjuk és a gyerekes hétvégét a biciklizés, focizás, tollasozás mellett a kert újravarázsolásával töltsük. Még javában a csata közepén voltunk, amikor vasárnap este kivételesen nem a párom vitte haza a csipeteket a mamájukhoz, hanem Gizi, a párom exe jött el értük.
- Miért van erre szükség?- kérdeztem a páromat, hiszen tudtam, hogy sem ő, sem én nem ragaszkodunk az exével történő intenzív kapcsolattartáshoz köszönhetően a viharos elválás még viharosabb folytatásának.
- Színházba viszi a gyerekeket és így nem kellett az én időmet megrövidíteni. – Kaptam tömör magyarázatot, aminek a pragmatikussága előtt fejet kellett hajtanom.
De mint kiderült a színházi előadást megelőzte egy másik premier. Épp a primulákat ültettem nyakig földesen, amikor Gizi Silivel, az új párjától született negyedik gyermekével becsöngetett. Ránéztem az órámra, mert gyanús volt az időpont. Á, még csak fél hat. A csipetek a korai időpont és Sili miatt egy kicsit megzavarodva nem tudták mit csináljanak először. A mamájukat puszilják, a húgukat babusgassák, a papától köszönjenek el vagy öltözzenek át. Míg párom több kevesebb sikerrel próbálta a gyermekeket átöltöztetni, összepakolni a ruhájukat, én úgy döntöttem, hogy taktikailag helytelen lenne kertészjelmezben, nyakig sárosan megjelenni és sziklák árnyékában a primulákra hivatkozással próbáltam meg átvészelni a családegyesítés érzelem dús jeleneteit. De a gondolataim cikáztak. Mért jelent most meg? Eddig titok volt a baba. Bár már féléves volt, de mi nem tudhattunk hivatalosan róla és a gyerekeknek is megtiltotta, hogy beszéljenek róla. Próbáltam gondolataimat rendezni és eszembe jutott a jelenet, amikor közel egy éve először hallottam mozaikcsaládunk bővülésének lehetőségéről.

Gyönyörű nyári szerda délután volt és az egyébként karácsonykor, szilveszterkor is extra flikk-flakkokkal az életünket szomorító cégem élete is csendesebb mederben folyt, így egy szabad délutánt engedélyeztem magamnak. A szokásosnál is tempósabban tettem meg az utat, hogy a kertet még a csipetek érkezése előtt legyen időm meglocsolni és a vacsorát előkészíteni. Mire a multi-kulti jelmezemből a helyi kertész szerepébe vedlettem párom mamája is befejezte a vasalást és megszólított.
- Tudod, hogy a Gizi terhes?
- Nem, nem tudom. Honnan gondolod?
- Egy munkatársam mondta, hogy az ötödik hónapban van.
- A fiad tudja? Mert nekem nem említette.
- Nem tudom, mert én nem merem neki mondani. – kaptam választ a megdöbbent kérdésemre.
- Á, szerintem ez nem igaz, különben már hallottuk volna a gyerekektől. – Válaszoltam a szokásos kétkedésemmel, de az indoklásként elmesélt háttértörténet annyira valósnak tűnt, hogy egész este a csipeteket és a páromat tanulmányoztam pro és kontra érveket felsorakoztatva. Azt sem tudtam eldönteni, hogy terheljem –e ezzel a pletykának minősülő információval a párom életét, amit a tartásdíj pereskedéssel, csúsztatásokkal, nyomozásokkal színesített kapcsolata Gizivel eddig sem tett felhőtlenné.

A diplomácia érzékem hiánya legyűrte az empátiámat és úgy döntöttem, a végére járok.
- A mamádtól hallottam, hogy a Gizi terhes. – foglaltam össze tömören a pletykát, amikor végre kettesben lehettünk.
- Igen, tudom. A Karcsi már mesélte. De ez számunkra nem érdekes, a mi életünkön ez semmit nem változtat. – Á, innen a jól informáltság, gondoltam, mert Karcsi, a párom jó barátja egy utcában lakik Giziékkel.
- De mért nem hallottuk ezt a hírt a gyerekektől?
- A mamájuk megtiltotta nekik, gondolom a per miatt. – válaszolt a párom. Az egyébként sem az igazságra épített tanúvallomásának egyik építőköve a szülők, segítség nélkül élő elhagyott, elvált nő imidzsére épített, futott át az agyamon és beleborzongtam, hogy a bíróság egyetlen egy állításnak sem nézett utána, nem derítette ki, hogy a mami az új szerelem miatt lépett ki a házasságból, a párjával a párom lakása alatti lakásba költözött még a válás előtt és ezek szerint sikeres társult vállalkozásuknak eredménye is van.

Micsoda időzítés, zökkentem át a jelenbe. Amikor az utolsó tárgyalás volt még nem látszódott, hogy terhes. Mire kimondták a párom számára elmarasztaló ítéletet, már a kilencedik hónapban volt. Most fél évvel a szülés és az ítélet után az információ már nem használható fel. Viszont most már büszkén lehet mutogatni.

Minden jónak egyszer vége szakad, így röpke, számomra éveknek tűnő negyedóra alatt a csipetek Silivel a karjukon beültek mamájuk autójába és elmentek. Biztos, hogy a párom sem érezte jól magát ebben a szituációban, de igazából a gyermekeket sajnáltam. Milyen felnőttek válhatnak azokból a gyermekekből, akiket a mamájuk hazugságra kér, hogy felhasználhassa ezt a gyermekek apja ellen? Mit tehet az apuka, ha ezzel szembesül? A párom a maga disztingvált stílusában, számomra túl udvarias és helyzethez nem illő mértéktartással próbálta exét meggyőzni, hogy csúsztatásokkal, hazugságokkal ne terhelje a gyerekeket, de igyekezetének még nincs eredménye. A fenti történet három-négy éves, de a technológia nem, csak a történetek cserélődnek.

Mi a tanulság? Sohase manipuláld, használd fel a gyerekeket szüleik ellen. Akkor is tartsd magad ehhez az elvhez, ha rövid távú érdekeid látszólag ennek ellenkezőjét kívánnák. Gyereknevelésben nincs rövid táv.